A rendőrgyilkossá vált szigetszentmiklósi rendőr
A közvéleményt mindig is rendkívüli módon érdekelték és érdeklik a bűnügyek, ezen belül is kiemelkedően az emberölési ügyek, mely ügyekben a nyomozás-, a vádképviselet-, a védelem- és az ítélkezési is bizonyos szempontból a szakma csúcsának tekinthetőek, legalábbis nálam szubjektíve mindenképp. Ezen ügyeken belül is igazi különlegességnek számítanak azok az esetek, ahol rendőr az elkövető, és ilyen cselekmények sajnos Magyarországon is előfordultak. Ilyen volt pl. a 1998-ban elkövetett, a Pécsi Rendőrkapitányság akkori főnyomozója R. A. ügye, aki a szintén a rendőrségen, a segédhivatalban civilként dolgozó élettársa útban lévő férjét ölte meg 7 lövéssel (a nő felbujtására!), a volt nyomozót végül 2007-ben ítéltek 18 év fegyházbüntetésre. A rendőrgyilkos kifejezést használjuk ha az elkövető rendőrt ölt, a gyilkos rendőrt pedig akkor használhatjuk ha rendőr öl. De egy ügyün belül a két kifejezés nem szokott előfordulni.
A talán a „legfrissebb”, és a magyar kriminalisztikában egészen különleges, egyedi, borzasztóan tragikus eset a Szigetszentmiklóson 2012. július 05. napján történtek, amikor rendőr ölt rendőrt, mely gyilkosságnak gyakorlatilag fültanúja is egy rendőr volt.
A cselekmény hátterében párkapcsolati kudarc, önérzeti sérelem, lényegében szerelemféltés talaján kialakult, feltehetőleg érzelmileg-gondolatilag beszűkült szokványos, de meglehetősen telített indulati állapot, míg az adott indulati cselekmény hátterében szexuális motiváció állt.
Maga az ügy nyomozása és bizonyítása talán első nekifutásra talán nem tűnt nagy kihívásnak a nyomozó ügyészség számára, hiszen mondhatni az elkövető azonnal megvolt. Azonban a jogi minősítése-, az azt jelentősen befolyásoló kriminalisztikai „finomságok” tekintetében ez már nem lenne elmondható, így különösen az elkövetés időpontjának-, az ölési cselekmény kifejtésének módjának-, időtartama meghatározása, a szakértőnek feltett kérdések és válaszok-, majd az egyéb bizonyítékok értékelése (különösen az egyesített i.ü. elme- és pszichológus szakvélemény) már magas szintű kriminalisztikai gondolkodásmódot és tapasztalatot igényelt.
Az elsőfokon eljáró Budapest Környéki Törvényszék eljáró tanácsa, Dr. Surdy Miklós tanácselnök (aki egyébként kriminalisztikai szakjogász végzettséggel is rendelkezik) különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettében mondta ki bűnösnek a volt rendőr rendőrgyilkost, és ezért 18 év fegyházbüntetést szabott ki, ezzel szemben a 2. fokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatva, a cselekményt erős felindulásban elkövetett emberülésnek minősítette a vádlott cselekményét, és ennek megfelelően igen jelentősen enyhítette a büntetést, 7 év börtönbüntetést szabott ki jogerősen.
Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás lényege szerint:
Z. Csaba vádlott 2006-tól a Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányságon nyomozóként, míg a sértett P-né M. Tímea rendőr századosként 2009-től megbízott főelőadóként, majd főnyomozóként teljesített szolgálatot.
A vádlott élettársi kapcsolatban élt a bűncselekmény elkövetésének időpontjában élettársával, és 2 kisgyermekével. 2010. év elejétől a vádlott és a sértett először alkalmi szexuális, majd szerelmi viszonyba kerültek egymással. (A sértett ekkor még házasságban élt, csak 2011. márciusában vált el.) Kapcsolatuk nem akadályozta a vádlottat abban, hogy a korábbi kapcsolatából származó gyermekeihez rendszeresen hazajárjon, anyagilag is támogatta őket, majd a 2011 év téli időszakában takarékoskodás céljából, anyagi problémák miatt gyermekeihez haza is költözött. Emiatt sértett és a vádlott között többször vita alakult ki, míg végül 2012-ben – pontosan meg nem határozható időpontban – a sértett a vádlottal szakított.
A vádlott ezt követően több alkalommal telefonon, és személyesen is megkereste a kapcsolatuk tisztázása végett a sértettet, akivel azonban viszonya a korábbi szinten nem rendeződött, állandó vitákat folytattak részben szolgálati helyükön, részben munkaidő után.
A főnyomozó sértett végül kapcsolatuk végleges szakítását akarta, míg a vádlott továbbra is kapcsolatuk fenntartását, a problémáik megbeszélését szerette volna elérni a sértettnél. 2012-ben vitájuk végül tettlegességig is fajult úgy, hogy a vádlott egy alkalommal a sértettet pofon ütötte.
A bíróság által megállapítottak szerint a kapitányság vezetője úgy rendelkezett, hogy a munkahelyi konfliktusok megelőzése érdekében 2012-ben a bűnügyes, nyomozóként dolgozó vádlottat először szóban átvezényelte az igazgatásrendészetre, majd itt véglegesítették. (A felek a kapitányságon is munkaidőben és azon kívül is többször összekülönbözött, ez vezetett a „szétválasztásukhoz”. Joggal merül fel a kínzó gondolat, hogy körültekintőbb, gondosabb parancsnoki eljárás megelőzhette-e volna tragédiát…)
2012. július 05. napján 20 óra 30 perc körüli időben a vádlott telefonon – a korábbiakhoz hasonlóan – több alkalommal is felhívta a sértettet, mivel ismét tisztázni akarta a szakításukat, és tudni akarta, hogy mi van vele, illetőleg „van-e már neki újabb kapcsolata”. Ezen időszakban a sértett rendőrkollégaival együtt egy sörözőben töltötte az időt, és a telefonon csak annyit közölt a vádlottal, hogy vele minden rendben van.
A vádlott ezt követően 23 óra 10 perc körül megjelent a sértett társasházi lakása ajtaja előtt, és bekopogott, az ajtót nyitó sértett meglepődött, de beengedte a lakásába. A vádlott ismét beszélni szeretett volna vele a kapcsolatukról, ezért együtt bementek a konyhába és ott beszélgetni kezdtek, majd – pontosan meg nem állapítható okból – hangos vita alakult ki közöttük.
Megjegyzést érdemel, hogy a rendőrgyilkos rendőr nem a sértetthez csöngetett be, mert arra számított, hogy nem engedné be, így egy másik lakásba becsengetve jutott a lépcsőházba.
Még a sörözőben a sértett együtt italozott kollégáival, köztük 1. számú tanúval, a rendőrkapitányság zászlósával, akivel megbeszélte, hogy a késő esti órákban lakása mögötti parkban találkoznak és megisznak még egy sört. 1. számú tanú abban az időben, amikor a vádlott a sértett lakására felment, ugyancsak a ház elé ért, és kb. 10 perces várakozás után telefonon felhívta a sértettet, aki a hívás ugyan felvette, de nem szólt a telefonba, hanem vonalban maradt, ezzel lehetővé téve, hogy a tanú hallhassa, hogy vele a vádlott veszekedik. Az 1. számú tanú természetesen kollégaként ismerte a vádlottat is, gyakorlatilag az egész kapitánysági állománnyal egyezően ő is tudott a felek korábbi viszonyáról, és 1-2 percig hallgatta is a veszekedést.
A vádlott a sértettel folytatott vita során a konyhai szekrény fiókjából jobb kezével kivett egy 9,7 cm pengehosszúságú konyhai kést, majd azzal nagy, illetve közepes erővel összesen 83 alkalommal a felső testtájékon, illetőleg mellkason, háton és a felső végtagokon megszúrta a sértettet.
A bizonyítékok elsőbírói mérlegelése
A 83 rendbeli szúrás eredményeként a sértettnek 76 rendbeli szúrt és 7 rendbeli metszett sérülése keletkezett. A mellüregbe hatoló 12 rendbeli szúrt sérülés mindegyike nagyerejű erőbehatás eredményeként jött létre, és az egyes szúrcsatornák hossza külön-külön 6-7 cm. A többi szúrt sérülés közepes erejű erőbehatásra keletkezett, a sérüléseket okozó eszköz a bőrfelszín alá átlagosan 2-3 cm mélyre hatolt. A szúrások ellen védekező sértett mindkét kezén és alkarján levő metszett sérülések közepes erőbehatásra keletkeztek. A sértett sérülésének keletkezési sorrendje nem volt megállapítható.
A 12 mellüregébe hatoló szúrásokból 11 a tüdőket, 1 pedig a szív állományát sértette. A sértett halála többszörös, mindkét tüdő állományát, valamint a szív jobb kamra falát érintő szúrt sérülésekkel egyenes oksági összefüggésben, vérvesztéses shock miatt állt be. A szívét, valamint tüdejét ért szúrt sérülések külön-külön, egymástól függetlenül is halálos eredménnyel végződő sérülésnek minősültek. A sértett által elszenvedett sérülésekkel együtt járó szenvedés mértéke jelentősen meghaladta a halállal egyébként szükségképpen együtt járó szenvedés mértékét.
A rendőrgyilkos vádlott az öléshez használt késsel – az ölési cselekmény befejezését követően (!) – 20 alkalommal magát megszúrva a helyszínen öngyilkosságot kísérelt meg, ennek során a saját maga részére is életveszélyes sérülést okozott.
Az 1. számú tanú a beszerzett híváslista adatok szerint 23 óra 23 perckor hívta a sértettet, amikor már a sértett segélykérését és a vádlott hangos veszekedését hallotta. A 2. számú tanú 23 óra 25 perckor telefonált a rendőrségre, azzal, hogy egy nő segítségért kiabált.
A nyomozás során Z. Cs. gyanúsítottként még úgy nyilatkozott, hogy a bűncselekmény elkövetését (az emberölést) beismerte, de nem emlékezett a történtekre. Utóbb a törvényszék előtt tett vallomásában már ezzel szemben részletesen vallott azokról a körülményekről, amelyek a bűncselekményt megelőzően merültek fel közte, illetőleg a sértett között, és magáról a bűncselekményről is, annak közvetlen előzményeiről, illetve lefolyásáról. Ennek során azt állította, hogy amikor a bűncselekményt közvetlenül megelőzően beszélgetni kezdtek a sértettel a konyhában, az veszekedésbe torkollt, melynek során a sértett családját, gyermekeit, illetve őt magát is durván sértegette. Majd egyszer felé is köpött, és „ekkor elszakadt a cérna nálam, kikaptam a fiókból a kést és szúrtam, nem tudtam, hogy őt szúrom vagy magamat, ha jól emlékszem valami ilyesmit mondtam közben: ezt akartad? A következő kép, ami megmaradt bennem az, hogy a földön fekszem és fájnak a sebeim”.
Az ügy több tanúja értelemszerűen a vádlott és a sértett kollégája volt, köztük a Bűnügyi Osztály akkori vezetőjével, akit a gyilkos az ölés előtt telefonon érdeklődött a sértett felől, hogy vele van-e a „buliban”. Az 1. számú tanú a tárgyaláson tett vallomásában elmondta, hogy a bűncselekmény elkövetésének időpontjában a sértetti társasház előtti útszakaszon tartózkodott és ő volt az, akinek értesítésére a rendőrjárőr, illetőleg a mentők is a helyszínre érkeztek. Amikor a társasháznál várva felhívta a sértettet, a vonalban egyértelműen a kollégájaként rendőrként szolgáló vádlott hangját hallotta, aki feldúlt volt, és veszekedés hallatszott.
Más rendőr elmondta, hogy a Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányság állományában dolgozva a vádlottal jó kapcsolatban állt, a vádlottnak a sértettel folytatott kapcsolatáról a vádlottól tudott, mely kapcsolatot egy se vele, se nélküle kapcsolatként tudta jellemezni. A tanú azt is elmondta, hogy a vádlott hozzáállásán féltékenységet érzett és bár konkrét személyt nem nevezett meg, de gyanakodott rá, hogy sértettnek már másik szeretője van.
Az ügyben a vádlottal kapcsolatban -mint minden emberölési ügyben (!)- beszerzésre került egyesített igazságügyi elmeorvos-szakértői és pszichológus-szakértői véleményt, amely a vádlott tekintetében az „acting out” reakciót, és a tudatborulás patológiás tényezőjét is kizárták.
A híváslista adatok alapján megállapítható volt, hogy a vádlott és a sértett között igen nagy mennyiségű hívásforgalom mutatkozott a bűncselekményt megelőző rövid időszakban, százas nagyságrendű volt azoknak az sms üzeneteknek a száma, amelyek a vádlott és a sértett között keletkeztek, különösen a vádlott részéről a sértett irányába. Mindezek a körülmények alátámasztották azt, hogy a vádlott és a sértett között a szakítások ellenére élénk kapcsolat volt, ezt a körülményt egyébként a törvényszék annak igazolására tartotta bizonyítottnak, hogy a vádlott képtelen volt beletörődni a sértettel való szakításba, melyet számos tanúvallomás is maradéktalanul igazolt.
A Dr. Surdy Miklós vezette tanács önmagában is bizonyítottnak látta azt az elsöprő lendületű támadást, amellyel a vádlott a sértettet mintegy „kivégezte”.
A vádlotti és a védői védekezés értelemszerűen már érdemben csak arra irányult, hogy a vádlott erős felindulásban elkövetett emberölést valósított meg, melyet azonban a Budapest Környéki Törvényszék nem látott elfogadhatónak.
A vádlott tulajdonképpen ebben az egy körülményben vallott ellentétesen a vádirati tényállással szemben, védekezését is arra alapította, hogy erős felindulásban elkövetett emberölés valósított meg azt követően, hogy állítása szerint őt és családját, gyermekeit a sértett pocskondiázta. Az igazságügyi szakértői vélemény azonban egyértelműen rögzítette és ezt a szakértő a tárgyaláson is megerősítette és kellően kifejtette, hogy semmiféle olyan körülmény nem merült fel, amelyek a vádlott „acting out” viselkedésére vagy tudattartamának kórosan patológiás tudatszűkült állapotára utaltak volna. Éppen ellenkezőleg, maga a vádlott volt az, aki saját nyomozati előadása, illetve a szakértői vizsgálat explorációja során, illetőleg a tárgyaláson megtett vallomásában egyébként egybefüggően nyilatkozott a releváns körülményekről, olyan tényekről, amelyek a tudatszűkült állapotot teljes mértékig kizárttá teszik.
A Btk. 167. §. szerint erős felindulásból elkövetett emberölés bűntettét az követi el, aki mást méltányolható okból származó erős felindulásban megöl és ezért 2-8 évig terjedő szabadságvesztéssel bűntetti a törvény.
Az erős felindulásból elkövetett emberölés bűntettének központi eleme az a méltányolható ok, amely valakit a bűncselekmény, azaz más ember megöléséhez vezet. A törvényszék az elme- és pszichológus szakértői egyesített véleményt értékelve arra a jogkövetkeztetésre helyezkedett, hogy a vádlott tekintetében semmiféle olyan körülmény nem merült fel, amely tudatszűkült állapotot okozott volna.
A méltányolható okból való elkövetés tekintetében az elsőfokú bíróság vizsgálta a terhelti védekezést, mely szerint a vita során közvetlenül az ölési cselekmény megelőzően a sértett olyan dehonesztáló kijelentésekkel illette őt és család tagjait, élettársát és gyermekeit, hogy fogalmazása szerint „elszakadt a cérna”.
Ezen kijelentés vizsgálatánál a törvényszék cáfolhatónak tartotta az erős felindulásban való elkövetettséget. Tényként lehetett megállapítani azt, hogy rendőrnőt ért támadás olyan elsöprő és brutális volt, hogy a helyszíni szemle jegyzőkönyv tanúsága és fényképfelvétele alapján is a sértettnek esélye sem volt a menekülésre, illetőleg az ellenállásra.
A vádlott ugyanakkor teljes mértékig tudatában volt cselekvőségének az elme és pszichológus szakértői véleményben megfogalmazottak szerint, ezen sérülések tükrében „törlesztett” a sértettnek, mindazonáltal olyan körülmény nem merült fel, amely az erős felindulást teljes mértékig alátámasztotta volna. E körbe tartozó körülményként értékelte a törvényszék azt is, amely az erős felindulás ellen hatott, hogy a vádlott közvetlenül a sértett megölését követen önmaga ellen fordította a kését és ezzel olyan életveszélyes sérüléseket okozott, hogy életét csak a gyors orvosi beavatkozás mentette meg. Ezen körülmény ugyancsak arra vezeti a törvényszéket, hogy vádlott teljes mértékig tudatában volt a cselekvőségének, felmérte tettének súlyát és azért jutott arra, hogy saját életét is kioltsa.
Összegezve tehát a törvényszék azon álláspontra helyezkedett, hogy a vádlott cselekménye a Btk. 167. §-ban írt erős felindulásban elkövetett emberölés bűntettének semmiféle módon nem minősíthető.
A Btk. 166. §. (2). bekezdés d.) pontja szerint különös kegyetlenséggel elkövetnek tekintendő az az emberölés, amikor az ölési cselekménynél a sértett által elszenvedett sérüléssekkel együtt járó szenvedés mértéke a halállal egyébként szükségképpen együtt járó szenvedés mértékét meghaladta. A Törvényszék indokolásában kifejtette, hogy jelen esetben a sértett sérüléseit rögzítő boncjegyzőkönyv és szakértői vélemény, a helyszíni szemle jegyzőkönyvének fényképfelvételei már önmagukban és minden józan emberi számítás szerint ezen minősítő körülményt megállapíthatóvá teszik. A vádlott által a sértettnek okozott 83 sérülés közül 11 olyan, amely önmagában is halált okozott volna, de ezen felül még 72 olyan sérülést lehetett rögzíteni a sértetten, amely egyértelműen a vádlott által használt késtől eredeztethető. Összefoglalva tehát a törvényszék ezen minősítő körülményt objektíven és teljes mértékig megállapíthatónak találta.
A törvényszék a súlyosító körülményként értékelte a vádlottnak a bűncselekmény véghezvitelekor tanúsított kitartó szándékát, azt, hogy az alkalmazott eszközt a vádlott úgy használta, hogy a sértettnek esélye sem volt arra, hogy védekezzék.
A különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettét elkövetőt a törvény 10-20 évig terjedő, vagy életfogytig tartó szabadságvesztés büntetéssel rendeli büntetni. A törvényszék a bűnösségi körülmények és a büntetés céljának szem előtt tartásával azon álláspontra helyezkedett, hogy a vádlottal szemben 18 évi fegyházbüntetés az a büntetőjogi szankció, amely alkalmas mind az általános, mind az egyéni bűnmegelőzési célok kellő kiváltására, ugyanakkor kellő igazságot is szolgáltat a sértett halála miatt mind a társadalomnak, mind a sértett családjának és kellően megtorló jellegű szankció is ahhoz, hogy a vádlott a bűntettéért megbűnhődjön.
A másodfokú bíróság értékelése
A vádlott és védője természetesen téves jogi minősítés és a büntetés enyhítése érdekében jelentett be fellebbezést, míg az ügyészség az elsőfokú bíróság ítéletét tudomásul vette.
A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség a bejelentett fellebbezéseket nem találta alaposnak, a tényállást szükségesnek tartotta kiegészíteni több kérdésben köztük azzal, hogy az az 1. számú tanú a szigetszentmiklósi Faház sörözőből hazavitte a sértettet, telefonon beszélték meg, hogy a háztömbjük mögött, a parkos részen találkoznak, és ott megisznak még egy sört. Miután a tanú a megbeszélt helyen kb. 10 percet várt rá, de a sértett nem jött, 23:23-kor felhívta, hogy megtudja a távolmaradásának okát. A telefonon fogadták a hívást, de nem kommunikált vele senki, csak azt lehetett hallani, hogy a vádlott emelt hangon mondja a magáét, a sértett meg mintha jajveszékelt volna. Mivel a vádlott hangján ittasság érződött és a sértett hangja is segélykérő jellegű volt a tanú úgy döntött, felhívja a rendőrkapitányság ügyeletes tisztjét, de addigra már az ügyeletre is történt bejelentés, mert a 2. tanú, a társasház egyik lakója 23:25-kor telefonon bejelentette, hogy hangos női segélykérő hangot hall, egy nő segítségért kiabál.
A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség képviselője az elsőfokú bíróság jogi érveit védhetőnek tartotta. Kifejtette azon jogi álláspontját miszerint jelen ügyben az erős felindulásban elkövetett emberölés megvalósulásához szükséges méltányolható ok nem merült fel. Amennyiben a sértetti kijelentések el is hangzottak az erkölcsileg méltányolható ugyan, de nem elegendő, mert az okok a vádlotti magatartásra vezethetők vissza.
A vádlott nem akart szakítani, enyhén ittasan ment a sértetthez, némi fondorlattal jutott be a lakásba és nyilván elszámoltatta a sértettet. A kapcsolatuk jellege, veszekedéseik alapján a vádlott számíthatott arra, hogy a sértett sértegetni fogja. A vádlott indulat hatása alatt, de tudatosan, célszerűen cselekedett. Ezt igazolja nyomozati vallomása, mely szerint emlékezett, hogy jobb kézzel vette ki a fiókból a kést, majd a sértettet és magát is szurkálta. Az összes sérülésből 20 próbálkozási nyom volt, a vádlott és a sértett egymáshoz képest mozgásban lehettek, veszekedtek, a sértett többször segítséget kért, védekezett. A szakértő megerősítette azon álláspontját, hogy a rögtönös cselekmény pár másodperces, itt pedig 10 perc alatti a cselekmény. Mivel a sértettnél a testi-lelki gyötrelem megvalósult, fennáll a különös kegyetlenség, mint minősítő körülmény. A kiszabott büntetést példásan szigorúnak ítélte, de mivel egy rendőrről van szó, akitől nagyobb önkontroll és jogkövetőbb magatartás várható el, mint egy átlagembertől, az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyására tett indítványt.
A vádlott védője fellebbezése írásbeli indokolásában szintén a történeti tényállás kiegészítésére tett indítványt, a sértett részéről a vádlott családját, gyermekeit, illetve a vádlottat ért durva sértegetés, egyszeri felé köpést illetően, mivel az elsőfokú bíróság bizonyítékként hivatkozott a vádlott beismerő vallomására, de a vallomásban előadottakat a tényállásban nem rögzítette és indokát sem adta, hogy a vallomás e részét miért nem fogadta el és a tényállásba nem írta be.
A történeti tényállás indítványozott kiegészítése esetén – érvelése szerint – a vádlott cselekményének helyes jogi minősítése a Btk. 167. § szerint minősülő és aszerint büntetendő, erős felindulásban elkövetett emberölés bűntette. Kiemelte, hogy a súlyosan méltánytalan és dehonesztáló sértetti kijelentés indukálta a vádlottban a tudatát elhomályosító fiziológiás indulatot, az indulat mértéke lehetetlenné tette, hogy a vádlott cselekedetét és annak következményét a szokásos módon átgondolhassa. Az indulat fokát a rendkívül nagyszámú késszúrás ténye is bizonyítja. A vádlott cselekménye egy én idegen, indulati cselekmény volt. A fiziológiás indulat ismérvei közül az emlékezetkiesést és az öngyilkossági kísérletet emelte ki. Kifogásolta, hogy a szakértői vélemény és az elsőfokú bíróság nem vizsgálta, hogy un. rövidzárlati cselekmény volt-e a vádlott cselekménye, az elsőfokú bíróság pedig a cselekményhez vezető okfolyamattal érdemben nem foglalkozott, miként az indulat méltányolható okból eredését sem vizsgálta.
A Fővárosi Ítélőtábla az ügyben tárgyalást tartott és bizonyítást vett fel, melynek során az i.ü. pszichológus szakértőit is meghallgatta. Az igazságügyi pszichológus szakértői vélemény alapján a tényállást azzal is kiegészítette a vádlott a sértettel történt szakítást követően a szerelemféltés talaján kialakult tartós frusztrációs helyzetben, felfokozott idegállapotban volt. Ez a hosszabb ideje fennálló élethelyzet az instabil érzelmi állapotú vádlott feszültségét fokozatosan növelte.
Az is rögzítette a tényállásban, hogy a vádlott 20:51 órakor és 23:05-kor is sms-t küldött a sértettnek.
A védelem által indítványozott tényállás kiegészítésnek, és a Fellebbviteli Főügyészség indítványának is helyt adva pontosította, kiegészítette a tényállást.
Rögzítette azt is, hogy az 1. számú tanú telefonhívását követően a kapitányság ügyeletes tisztje felhívta a vádlottat és a sértettet is, de a telefont egyikük sem vette fel.
Az ítélet késre vonatkozó részét az igazságügyi nyomszakértői szakvélemény alapján kiegészítette azzal, hogy a kés 21 cm hosszú, a penge legnagyobb szélessége 23 mm, vastagsága 1,3 mm, fekete színű markolatú, tenyérbe jól illeszkedő, egyélű, jól élezett, acél pengéjű hegyben végződő.
Az i.ü. orvosszakértői szakvélemény alapján pontosításra került, hogy a sértett halálának időpontjában igen enyhefokú alkoholos befolyásoltság állapotában volt, a vádlott vérének etilalkohol koncentrációja a cselekmény elkövetésének idején 0,72 ezrelék lehetett, ami igen enyhe fokú alkoholos befolyásoltságnak felel meg.
A Fővárosi Ítélőtábla indokolásában kifejtette, hogy álláspontja szerint az elsőfokú bíróság a vádlott védekezésének egészét, menetét és irányát nem elemezte, ezt igazolja az is, hogy a vádlottnak a nyomozás során tett két vallomását nem is ismertette. A vádlott az első gyanúsítottkénti vallomásában részletesen beszélt a sértettel való kapcsolatáról, arról, hogy a sértett szakított vele, mert hazaköltözött. Kibékültek, majd szakítottak, de mégis beszéltek. Beszámolt arról is, hogy a kapcsolatukról naplót vezetett. A vallomása szerint a cselekmény estéjén is felhívta telefonon a sértettet, hallotta a háttérben a zenét, hazaindult, de mégis úgy gondolta, hogy felcsenget a sértetthez. Fel is ment és beszélgettek. Arra nem emlékezett, hogy a sértett mit mondott, csak arra, hogy kivett a fiókból egy kést és azzal a sértettet, majd magát is megszúrta. Ösztönszerű mozdulat volt, hogy kihúzta a fiókot, ott volt a kés, de azt korábban nem tudta. Második gyanúsítotti kihallgatásakor arra emlékezett, hogy sms-eket írt a sértettnek, de a konyhai vitából semmi sem jutott az eszébe. Ugyanakkor az elfogadott tárgyalási vallomásban nem került részletesen ismertetésre és értékelésre, hogy melyek voltak azok a sértő kijelentések, amelyek a sértett részéről elhangzottak.
A vádlott tárgyalási vallomásának ismertetését követően az elsőfokú bíróság a bizonyítékok értékelése helyett inkább csak felsorolta a felolvasott tanúvallomásokat, szakértői véleményeket és okirati bizonyítékokat ahelyett, hogy mindezekből a relevanciával bíró adatokat elemezte és összefűzte volna.
A tanú 3 vallomását idézve felhívta, hogy a tanú vallomása szerint a vádlott a kapcsolat folytatását akarta, illetve rendezni akarta a kapcsolatát a sértettel. Ez alátámasztotta a vádlotti előadást és összhangban állt a vádlott által vezetett „naplóban” leírtakkal, amit az elsőfokú bíróság nyomatékos bizonyítékként vett figyelembe anélkül, hogy ezt bármilyen mélységben elemezte volna.
Kritikaként fogalmazta meg az Ítélőtábla, hogy nem hagyható figyelmen kívül az sem, hogy az elsőfokú bíróság nem foglalkozott részletesen a rendelkezésre álló bizonyítékok tükrében sem az elkövetés időpontjával, az időtartammal, miként az igazságügyi pszichológus szakértő tárgyalási nyilatkozatával sem. Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás mindösszesen azt rögzíti, hogy a sértett 23:10 óra körüli időben engedte be a lakásba a vádlottat, majd a tanú1 értesítésére a rendőrjárőr és a mentők éjféltájban érkeztek a helyszínre.(35 perccel a bejelentés után!)
Ugyanakkor a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján az elkövetés időpontja pontosan meghatározható volt, de az elsőfokú bíróság az alábbi bizonyítékokat e körben nem értékelte: A vádlott 2012. július 5. napján összesen három sms-t küldött a sértettnek, 20:51-kor az elsőt, 23:05 órakor pedig az utolsót. A vádlott csak ezt követően ment be a sértett lakásába – vallomása szerint – 23:10 óra körül. A tanú1 a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján 23:23 órakor hívta a sértettet, amikor már a sértett segélykérését és a vádlott hangos veszekedését hallotta. A tanú2 23:25 órakor telefonált a rendőrségre, mert egy nő segítségért kiabált. Ezekből az objektív adatokból a Fővárosi Ítélőtábla azt a következtetés vonta le, hogy a cselekmény rendkívül rövid idő alatt, 23 óra 10 perc és 23 óra 23 perc között zajlott le. (megjegyzem az ölési cselekmény elsöprő többségéhez semmivel sem kell több idő mint jelen ügy 13 perces idősávja)
Az elsőfokú bíróság által meghallgatott az igazságügyi pszichológus szakértő szerint:
– szerelemféltésből fakadóan érzelmileg”felfokozott erős túltengés” lépett fel a vádlottnál;
– a felfokozott idegállapotban levő személlyel közölt kijelentések befolyásolhatják az indulati állapotot;
– a vádlott egy tartós, frusztrációs helyzetben volt, itt könnyebb az indulati gátat áttörni.
A szakértőnek a fenti megállapításait az elsőfokú bíróság elmulasztotta bizonyítékként értékelni.
A másodfokú bíróság tárgyalás keretében megpróbálta tisztázni azt az ellentmondást, amely a sértetti kijelentések elhangzásával kapcsolatban a vádlott nyomozati és tárgyalási vallomásában jelentkeztek. A vádlott a nyomozás során úgy nyilatkozott, hogy nem emlékszik a történtekre, majd az első- és másodfokú tárgyaláson is részletesen idézte a sértett szavait. A másodfokú eljárás során ezt az ellentmondást azzal oldotta fel, hogy a sértett iránti kíméletből nem kívánt erről korábban nyilatkozni.
Az igazságügyi pszichológus szakértő pedig annyiban támasztotta alá magyarázatát, hogy a hiányzó emlékképek utólagos feléledése, visszatérése majdnem egészében kizárható. (megjegyzem ez álláspontom szerint épp cáfolja, mint igazolja a terhelt utólagos védekezését, amikor már az életfogytiglani szabadságvesztéssel is fenyegett cselekménnyel nézett szembe)
A másodfokú bíróság -számomra meglepően- elfogadta azt a vádlotti állítást, hogy meg nem cáfolt védekezése szerint a sértett a vádlott élettársát epilepsziás kurvának, gyermekeit értelmi fogyatékosoknak nevezte, a vádlottat pedig mint aki képtelen arra, hogy egészséges gyermeket csináljon. Majd egy alkalommal a sértett a vádlott felé is köpött.
A másodfokú tárgyaláson meghallgatott igazságügyi pszichológus szakértő véleményében kifejtette, hogy a vádlott esetében megfigyelhető egy szenzitív paranoid attitüd, amely egyfajta féltékenységgel párosult. Ez olyan, mint amikor a poharat megtöltjük vízzel és már egy csepp is elég ahhoz, hogy a víz kicsorduljon. A folyamatos szakítások, a munkahelyi környezet, a tartós frusztráció vezethetett a cselekmény elkövetéséhez. A sértettel való utolsó találkozás során történtek voltak az utolsó cseppek a pohárban.
A vádlott esetében a felfokozott állapot már a szakítás óta fennállt, nem kizárólag az elkövetés napjára korlátozódott.
Minden emberben van egy mentális fékrendszer, ami azt segíti, hogy a társadalmi konvenciókat betartsuk. Minden embernél más mennyiségű frusztráció kell ahhoz, hogy ezt a fékrendszert, ezt az un. indulati gátat áttörje. A vádlottnál megfigyelt beszűkült tudatállapot nem patológiás beszűkültség, az elborult tudatállapotban történő cselekmény 30-40 másodperc alatt zajlik le.
Az elsőfokú bíróság az egyesített igazságügyi elmeorvos-szakértő és pszichológus szakértő véleménye alapján helytállóan zárta ki az indulat patológiás jellegét és állapította meg, hogy a vádlottnál nem alakult ki olyan kóros indulat, ami a cselekmény elkövetését motiválta.
Ez azonban nem elégséges az elsőfokú bíróság álláspontjának megalapozásához, mivel az erős felindulásban elkövetett emberölés megítélése szempontjából nem a patológiás, hanem a fiziológiás effektusnak van jelentősége, amelynél az indulat éplélektani alapon alakul ki.
A fiziológiás természetű indulatképződés és ezen indulat fokának meghatározása nem orvosszakértői kérdés, hanem a tényekből a bíróság által levonható jogi következtetés- rögzíti az Ítélőtábla.
E helyütt nem győzöm hangsúlyozni, hogy 83 késszúrás történt, miközben a sértett az életéért próbál védekezni a bestiális támadással szemben. Ha másodpercenként történt volna egy szúrás, akkor is másfél percig tartott volna a támadás, amely még a patológiás beszűkült állapoton is túlmutatna. A fiziológiás természetű indulatképződés mennyi ideig zajlik le???
A Fővárosi Ítélőtábla eljáró tanácsa arra a jogi álláspontra helyezkedett, hogy az elsőfokú bíróság tévedett akkor, amikor a vádlott cselekményét különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének minősítette és nem találta megállapíthatónak az emberölés privilegizált esetét.
Az erős felindulásban elkövetett emberölés megállapításának szükséges feltételeit az alábbiakban rögzítette a táblabíróság:
1. Az elkövető olyan feldúlt állapotban valósítsa meg a cselekményt, amelyben tudata elhomályosul, belső egyensúlya megbomlik és ennek eredményeként a meggondolás, megfontolás szokásos megtartása lehetetlenné válik.
2. A felindulás oka emberi és társadalmi megítélés szerint méltányolható legyen.
3. A cselekmény végrehajtására még az indulat hatása alatt kerüljön sor, azaz legyen rögtönös.
A vádlott a sértettel történt szakítást követően a szerelemféltés talaján kialakult, tartós frusztrációs helyzetben, felfokozott idegállapotban volt. Ez a hosszabb ideje fennálló élethelyzet a „se veled, se nélküled” kapcsolata a sértettel, az instabil érzelmi állapotú vádlott feszültségét fokozatosan növelte. Ezt a tartós, erősen telített indulati állapotot igazolják az igazságügyi szakértői véleményen túl a vádlott által vezetett napló bejegyzései és a sértettnek az elkövetés estéjén küldött, szexualitásra utaló sms-ek tartalma.
Ebben az állapotában hangzottak el a veszekedés során a sértetti kijelentések, amelyek a vádlott családjára, gyermekeire és magára a vádlottra tett durva megjegyzésnek tekinthetők, valamint leköpése, amelyek együttesen a vádlott becsületérzését, emberi méltóságát sértették és kirobbantották azt a tudatát elhomályosító fiziológiás indulatot, amely a sértett rögtönös megöléséhez vezetett.
Ezt erősíti az is, hogy a vádlott igen rövid idő alatt összesen 83 esetben, testszerte megszúrta a védekező, jajveszékelő, segítségért kiáltó sértettet, majd önmagának is számos komoly sérülést okozott.
A sértetten levő sérülések helye és önmagában az, hogy erős felindulás esetén egy helyen vannak a sérülések nem tették a táblabíróság számára elfogadhatóvá a főügyészség álláspontját, miként az sem elegendő ellenérv, hogy a vádlottnak számolnia kellett újabb veszekedéssel, sértő sértetti kijelentéssel, mivel a korábbi hasonló helyzetek alapján is csak egyszeri tettlegesség, egy pofonütés történt, ami nyilvánvalóan nem alapozza meg a sértett 83-szori késszúrással történő megölésének lehetőségét.
E helyütt nem állom meg megjegyzni, hogy ez álláspontom szerint erősen vitatható megállapítás, e körben az elsőfokon eljárt bírói-, és a Fellebbviteli Főügyészségi jogi érveléssel értek egyet. A gyilkos rendőr, aki erkölcsösségének plasztikus jellemzője, hogy míg a 2 kisgyermek és élettársa otthon várja, szexuális tartalmú üzenetek küldése után hívatlanul, a késő esti órákban, fondorlattal beállít volt szeretőjéhez, akitől békülést és szexet akar, remél. Véleményem szerint messze alulértékelésre került a vádlott és a sértett valós munkahelyi kapcsolata, és annak feltárása, hogy miért is kellett a vádlottat(és nem a sértettet!) a bűnügyi állományból elhelyezni, és fizikailag megakadályozni, hogy ne lehessenek egy osztályon. Igenis számolnia kellett azzal, hogy a sértettel konfliktusba, veszekedésbe fog keveredni, főleg úgy, hogy korábban már bántalmazta is őt, illetve a veszekedést korábban a saját munkahelyükön, munkaidőben sem tudták elkerülni. Miért ne kellett volna ezzel számolnia este 11-kor kettesben egy társasházi lakásban?!
Az Ítélőtábla továbbá indokolásában azt fejtette ki, hogy a vádlott – meg nem cáfolt védekezésére és arra tekintettel, hogy erre vonatkozóan semmi adat nem merült fel – sem az ölési cselekmény előtt, sem az ölés véghezvitele után nem cselekedett tudatosan, célirányosan. Az ölési cselekmény mozzanataira nem emlékezett, csak arra, hogy a kést a fiókban megtalálva azzal megszúrhatta a sértettet és magát is. A sértettet és a magát is érő szúrások száma az események lezajlásának rövid időtartamára is tekintettel, nem teszi elfogadhatóvá az elsőfokú bíróságnak azt a levont következtetését sem, miszerint felismerte a vádlott tettének súlyát és ezért jutott arra, hogy saját életét kioltsa. Ezt a megállapítást az igazságügyi elme- és pszichológus szakértő rögzítette véleményében. Azonban a másodfokú bíróság álláspontja szerint ez már a szakértői kompetencián túlmutató kérdéskör. (Ez szintén erősen vitatható megállapítás)
Mindezen indokok alapján az ítélőtábla a vádlott cselekményét a Btk. 167. §-a szerinti erős felindulásban elkövetett emberölés bűntettének minősítette.
„RES IUDICATA PRO VERITATE ACCIPITUR”
azaz: a jogerős ítéletet igazságként kell elfogni, áll a Kúria honlapján. Ez tiszteletben tartva:
anélkül, hogy a büntetőügy iratanyagát teljes egészében ismernénk, csak az első és másodfokú bíróság ítéleteit is olvasva minimum megosztó a gyakorló büntetőjogászok körében is az eset jogi megítélése. A magam részéről ebben az ügyben a tárgyalási szakban módosított terhelti védekezést a szabad mérlegelés elve alapján nem tartottam volna elfogadhatónak. A tragikusan elhunyt néhai rendőr százados hatékony sértetti jogutódi képviselete azt hiszem helyén való lett volna, és az elsőfokú bíróság és a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség jogi álláspontja mellett érveltem volna magam is.
https://www.drcsontoszsolt.hu/
Dr. Csontos Zsolt ügyvéd, 0630-768-7595, drzscsontos@icloud.com