Hazudhat-e büntetlenül egy tanú?

A büntetőeljárások során a mai napig az egyik legfontosabb bizonyítéknak a személyi bizonyítékok tekinthetőek, ezen belül is kiemelkedő jelentőségűek a tanúvallomások, annak ellenére, hogy ezek pontossága, hitelessége nagyon sokszor minimum megkérdőjelezhető, mindig fontos kérdés, hogy megvalósult-e hamis tanúzás.

Ki a tanú?

Tanúként az hallgatható ki, akinek bizonyítandó tényről tudomása lehet.

A bizonyítás pedig  azokra a tényekre terjed ki, amelyek a büntető és büntetőeljárási jogszabályok alkalmazásában jelentősek. “Lényeges körülménynek” azok tekinthetők, amelyek megállapítása a bűnösség megállapítását vagy a büntetés kiszabását jelentősen befolyásolhatják. Ezek lehetnek a vizsgált történeti tényállás jogi minősítésével kapcsolatosak, konkrét személy büntetőjogi felelősségével összefüggésben lévők, és még sorolhatnánk.

Ha valakit tanúként kihallgattak már optimális esetben szép hosszú figyelmeztetést és tájékoztatást közöltek vele, általában viszonylag gyorsan elmondva, a számítógép képernyőjéről olvasva. Aki ezeket akkor hallja először a felét sem érti meg, ha vissza kellene mondani, mire figyelmeztették ki, oktatták ki, nem lenne meglepő, hogy nagyjából sem tudná megmondani.

Ugyanakkor általában azt meg szokták érteni, hogy igazat kell mondani, nem szabad hazudni, mert az hamis tanúzás bűncselekménye.

Hazudhat-e a tanú vagy sem?

Ez a büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény (Be.) 176. § (1) bekezdése ezt így rögzíti:

„A tanút a nyomozás, valamint az elsőfokú és a másodfokú bírósági eljárás során az első kihallgatásakor figyelmeztetni kell arra, hogy

a) a tanúvallomást megtagadhatja, ha az azt megalapozó körülmények a kihallgatás vagy a bűncselekmény elkövetésének idején fennállnak,

b) ha vallomást tesz, köteles a legjobb tudomása és lelkiismerete szerint az igazat vallani,

c) a hamis tanúzást és a tanúvallomás bíróság előtti jogosulatlan megtagadását a Btk. büntetni rendeli, és

d) ha vallomást tesz, vallomása az adott vagy más ügyben bizonyítási eszközként akkor is felhasználható, ha a vallomástételt a későbbiekben megtagadja [az a)-d) pont a továbbiakban együtt: tanúzási figyelmeztetés]”

A közelmúltban egy Ügyfelem védelme során ezen figyelmeztetés jogi értelmezése kapcsán meglehetősen markánsan eltérő jogi álláspontot képviselt az elsőfokú bíróság, mint jómagam, és azt állapította meg, hogy ha a tanú vallomást tesz, és valótlan vallomást tesz, vagy a valót elhallgatja, akkor mindenképpen hamis tanúzást követ el.

Történt ugyanis, hogy Ügyfelem hamis tanúzás bűntett minősített esetével vádolta meg az ügyészség. Az ügyészség által folytatott nyomozásban Védencem tanúként hallgatták ki, mégpedig három alkalommal is, de az első kihallgatása idején már titkos adatszerzés keretében lehallgatták, majd az első kihallgatását követő telefonbeszélgetések alapján arra jutottak, hogy bizony nem mondott el mindent, azaz a valót elhallgatta.

E körben elsősorban érdemben azzal védekeztünk, hogy a lehallgatott beszélgetések prejudikatív értelmezésével szemben nem hallgatott el semmit, a számára bűncselekményt megvalósulását igazolóan értelmezett közlemény minden konkrétumot nélkülözött, oly mértékben volt absztrakt, hogy szintén nem lehetett alkalmas a hamis tanúzás elkövetési magatartásának meghatározására.

Másodlagosan előadtuk azt is, hogy feltéve, de meg nem engedve, ha és amennyiben elfogadnánk, hogy a valót elhallgatta (jogilag ugye ez is hamis tanúzás lehetne) akkor a neki felrótt, elhallgatni vélt információkkal saját magát vádolhatná bűncselekmény elkövetésével. Erre pedig bizony nem köteles, ez büntethetőséget kizáró ok lenne.

Az ügyészség, majd utóbb az elsőfokú bíróság jogi véleménye az enyémtől jelentősen eltért.

Ennek következménye egyszer ugye az lett, hogy Védencem megvádolták, és bíróság elé „rángatták”, ennek minden pszichés- és egyéb terhével együtt, felfüggesztett szabadságvesztést kérve szegény fejére. Az első fokon eljáró bíróság utóbb az ügyészséggel értett egyet. A több oldalon megírt jogi érvelésemet lakonikus tömörséggel az alábbiakkal annulálta:

„A bíróság nem értett egyet a védő Btk. 275. § (1) bekezdés a) pontjában megjelölt büntethetőséget kizáró okra történő hivatkozással. A vádlott valóban nem volt köteles magát bűncselekmény elkövetésével vádolni, mint ahogy ezt a tanúkénti kihallgatása során figyelmeztették is. Azonban ebben az esetben arra lett volna lehetősége, hogy a vallomást megtagadja, nem pedig arra, hogy hamis vallomást tegyen (amennyiben ez nem így volna, akkor az ilyen helyzetben lévő tanú sohanem követhetné el a hamis tanúzás bűncselekményét)”

Nos akkor nézzük meg, hogy hazudhat-e a tanú akkor, ha nem tagadja meg a vallomást, azzal a hivatkozással saját magát vádolná bűncselekmény elkövetésével.

Jómagam több mint kétezer kihallgatást végeztem el, melynek döntő többsége nyilvánvalóan tanúk kihallgatásából állt. A figyelmeztetéseket soha nem gépiesen olvastam fel, hanem igyekeztem érthetően elmondani. Szoktam magam is tévedni szerencsére, hiszen ezekből lehet a legtöbbet tanulni, de én bizony mindig is elmondtam az általam kihallgatott tanúknak, hogy azokban a kérdésekben, amelyekkel önmagát vádolnák meg bűncselekmény elkövetésével, bizony hazudhat is, és ezzel nem követi el a hamis tanúzás bűncselekményét.

A Be. 171. § (1) bekezdése meghatározza, hogy aki magát vagy hozzátartozóját bűncselekmény elkövetésével vádolná, az ezzel kapcsolatos kérdésben – a (2) bekezdés esetét kivéve – a tanúvallomást megtagadhatja. No de a tanú általában nem akar szólni, hogy ő bűncselekményt követett el, ezért nem szeretne erről mesélni.

Gondoljunk csak bele, mennyire kecsegtető ajánlat egy tanúnak, hogy szóljon az őt kihallgható rendőrnek, “Elnézést, erre nem szeretnék válaszolni, mert akkor azt mondaná el, hogy hogyan követtem el bűncselekményt.”. Ezzel az erővel azonnal célkeresztet rajzolhat a homlokára, hogy akkor tessék utána nyomozni, és megkeresni a bizzonyítékokat, amelyek igazolják, hogy milyen bűncselekményről nem is akart beszélni.

A Btk. 275. § (1) bekezdés a) pontja meghatározza:

„Nem büntethető hamis tanúzásért, aki a valóság feltárása esetén önmagát vagy hozzátartozóját bűncselekmény elkövetésével vádolná.”

Egységes az a jogirodalmi álláspont, amely szerint ezen büntethetőséget kizáró ok fennállásakor a tanú akkor is mentesül a felelősségre vonás alól, ha a figyelmeztetés ellenére nem tagadja meg a vallomást, majd hamis vallomást tesz. ( Lásd!  Pl. Belovics Ervin, Molnár Gábor Miklós, Sinka Pál: Büntetőjog Különös Rész II., hatodik, hatályosított kiadás, HVG ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft. 2018., 437. oldal)

A Btk. 275. § (1) bekezdés a) pontja egyértelműen rögzíti, hogy nem büntethető hamis tanúzásért, aki a valóság feltárása esetén önmagát vagy hozzátartozóját bűncselekmény elkövetésével vádolná. E büntethetőséget kizáró ok pedig nem egyenlő azzal, hogy lehetősége van a tanúnak a vallomástétel megtagadására; az e körben kifejtett elsőbírói álláspont így téves, határozott jogi álláspontom szerint.

Ezen büntethetőséget kizáró ok fennállásakor a tanú – álláspontom szerint- tehát akkor is mentesül a felelősségre vonás alól, ha a figyelmeztetés ellenére nem tagadja meg a vallomást, majd hamis vallomást tesz.

Ezen elvárhatóságot kizáró okkal összhangban vannak az eljárási törvények rendelkezései, így a Be. 172. § (1) bekezdése is, mely szerint a tanúvallomást megtagadhatja az, aki a tanúvallomás folytán magát vagy a hozzátartozóját bűncselekmény elkövetésével vádolná, az ezzel kapcsolatos kérdésben. A kialakult bírói gyakorlat szerint e büntethetőséget kizáró ok fennáll akkor is, ha a tanút nem figyelmeztették a vallomástétel megtagadási jogára, és akkor is, ha a figyelmeztetés ellenére nem tagadja meg a vallomástételt, de valótlan vallomást tesz, és a valóság feltárása esetén magát vagy hozzátartozóját bűncselekmény elkövetésével vádolná.

A Be. 7. § (3) bekezdésében rögzített alapelv értelmében ugyanis senki sem kötelezhető arra, hogy önmagát terhelő vallomást tegyen, önmaga ellen bizonyítékot szolgáltasson.

Utóbb a Fővárosi Törvényszék (25.Bf.7044/2021/9.), majd a Fővárosi Ítélőtábla (3.Bhar.43/2022/6.) is osztotta a védelem büntető anyagi jogi álláspontját, és Védencem felmentette a hamis tanúzás bűntette elkövetésének vádja alól. Ekként a történet végül boldog véget ért.

Bízom benne, hogy az alsóbb bíróságok, illetőleg a vádhatóság, és nyomozó hatóságok is ennek megfelelően fogják értékelni, hogy bizony vannak olyan esetek, amikor a tanú hamis vallomásával sem követheti el a hamis tanúzás bűncselekményét.

Dr. Csontos Zsolt LL.M.

gazdasági büntetőjogi szakjogász

0630-768-7595, drzscsontos@icloud.com

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .