A Legfőbb Ügyész az ügyészség 2023. évi tevékenységéről szóló országgyűlési beszámolója szerint az utóbbi 10 év legjobb váderedményességi mutatóját (99,2%) érte el az ügyészség. Legalább ekkora jelentősége van annak, hogy a bíróságok a vádlottak 88,5%-át érintően minden tekintetben az ügyészi váddal egyező döntést hoztak.
Ez bármilyen elemzési-, kritikai szempontból is nézve, egészen elképesztő teljesítmény, ami bizony azt üzeni a büntetőjogászoknak (is), hogy az ügyészség nagyon magas szakmai színvonalon végzi a munkáját. Innen a legnagyobb tisztelettel csak gratulálni tudok a jogász kollégáknak. Ezt az eredményt az sem árnyalja, hogy:
-2023-ban is a vádemeléssel érintett ügyek túlnyomó többégében (33.216 ügyben) büntető végzés meghozatalára tettek indítványt, és
-a bíróság által meghozott büntetővégzések az érintett terheltek 83,5%-a esetében jogerőre emelkedtek.
Mindezekből számomra az a fontos megállapítás tehető:
-az ügyészség rendkívül hatékonyan „szűri” a büntetőügyeket, és valóban csak azokban az esetekben emel vádat, amikor a vádemelés kérdésében való döntés során arra a szakmai álláspontra jut, hogy a bűncselekmény elkövetése, és az azt elkövető személye kétséget kizáróan bizonyítható, (vádemelésre alkalmasság szempontjából megvizsgált ügyekkel kapcsolatosan 62,3 %-ban döntöttek vádemelésről, ebben a szűrésben nincsennek benne azon ügyek száma, amelyekben a nyomozó hatóságok szüntették meg az eljárásokat! És azért a bíróságon is van felmentés, ezen a héten is csorbítottam a váderedményeségi mutatót J )
-ebből pedig az is következik, hogy
rendkívüli módon felértékelődik a megfelelő kriminalisztikai szaktudással, és tapasztalattal rendelkező védői tevékenység a vádemelés előtt.
Hiszem, hogy a védőnek a nyomozás során -értelemszerűen a vizsgálati szakaszban- már igen aktívan kell eljárnia, főként azon ügyekben, amikor Védence nem csak hogy tagadásban van -ehhez ugyanis a védő mindenképpen kötve van- de az ügyben rendelkezésre álló adatokból-, bizonyítékokból-, vagy további bizonyítási indítványaiból származó bizonyítékokból az következik/következhet, hogy
– ügyfele nem követett el bűncselekményt,
– nem bizonyítható, hogy egyáltalán történt bűncselekmény,
– nem bizonyítható, hogy a megtörtént bűncselekményt védence követte volna el,
– történt ugyan bűncselekmény, azt a terhelt követte el, de lényegesen enyhébb bűncselekményt a terhére róttnál.
Ezek egyrészt az eljárás megszüntetéséhez-, vagy esetleg más-, esetleg lényegesen kisebb tárgyi súlyú bűncselekmény megvalósulása esetén jóval enyhébb szankciók alkalmazásához vezethetnek.
Határozott véleményem az, hogy nem elég a vonatkozó jogszabályokat (Btk., Be., Bvtv., Nyer., stb…) „kívülről fújni” (ezt némi túlzással egy joghallgató, vagy NKE hallgató is bemagolhatja), ez bizony kevés megfelelő kriminalisztikai tudás-, és kriminalisztikai gondolkodás-, no és élet- és szakmai tapasztalat nélkül, különösen a nagy tárgyi súlyú, összetett, bonyolult jogi megítélésű ügyekben, és hangsúlyosan a tipikusan helyszínes bűncselekmények ügyeiben, mint pl. az emberölési ügyekben.
A kriminalisztikának több fogalma is ismert, most elég annyit tudni róla, hogy a bűnügyi tudományok része, az egyes bűncselekmények, azok elkövetőinek felderítése érdekében kialakított taktikák, módszerek, és alkalmazott eszközök összesége. Egyes szerzők segédtudományként, kereszttudományként jellemzik.
A kriminalisztikát tipikusan három részre tagolhatjuk:
az általános részre: különös részre:
krimináltechnikára és krimináltaktikára, kriminálmetodikára
A krimináltechnika a természettudományos és műszaki -technikai eszközök és módszerek használatát jelenti a bűncselekmények felderítése (olykor megelőzése) során, így például bűnügyi fényképezés, bűnügyi nyomtan, a daktiloszkópia, az igazságügyi lőfegyvertan, i.ü. orvostan, i.ü. informatika, és sorolhatnánk, azzal, hogy a krimináltechnika napról-napra fejlődik, dinamikusan változik, a tudomány fejlődését abszolút kiaknázva. Az ilyen jellegű tevékenységet bemutató tv sorozatok elképesztően sikeresek, így ezekről a laikusok is lényeges több információval rendelkeznek.
A krimináltaktika (nagyon leegyszerűsítve fogalmazva) általában a nyomozási cselekmények foganatosításával-, a gyanúsítottal, tanúk (köztük a sértettek), a nyomozó hatóság tagjainak részvételével végbemenő bizonyítékszerzési mozzanatok szakszerű és eredményes végrehajtásával foglalkozik.
A kriminálmetodika már nem általában a bűncselekmények eredményes nyomozásával foglalkozik, hanem kifejezetten egyes bűncselekmény-kategóriák felderítésére és bizonyításával, azok taktikai javaslataira összpontosít (pl. emberölések, testi sértések, szexuális bűncselekmények, betörések nyomozása körében).
A nyomozás kriminalisztikai szempontból egy múltbeli, büntetőjogi szempontból releváns esemény valóságnak megfelelő rekonstruálására, amit a büntetőeljárási törvény „valósághű tényállás”-ra törekvésként próbál meg megkövetelni a nyomozó hatóságok, ügyészség és bíróság részéről.
A nyomozás menetében -különösen annak az elején- az igen hiányos adatokból, tényekből, igen gyakran közvetett bizonyítékokból származó ismeretekből kell kiindulni, amely alapvetően megköveteli a kriminalisztikai tudást, és gondolkodást (ügytől a személyig, személytől az ügyig gondolkodás…). Az sem annulálhatja mindezt, ha már az ügy első pillanatától „bizonyíték dömping” van. Sőt! Olykor gyanús is lehet a túl sok bizonyíték, még adott esetben egy beismerő vallomás mellett is.
Egy védő pedig -legalábbis véleményem szerint- akkor tudja megfelelően, magas szakmai színvonalon ellátni a feladatát, ha maga is rendelkezik azzal a kriminalisztikai tudással, amellyel a nyomozó hatóság és/vagy az ügyészség eljáró tagjai.
Csak ekkor tudja megfelelően ügyfele érdekeit védeni és képviselni, miközben abban segíti/segítheti a bíróságot, az ügyészséget és a nyomozó hatóságot, hogy a tényállást minden összefüggésében, minden oldalról megvizsgálja, segítsen megakadályozni, hogy az igazságszolgáltatásban olyan egyoldalú szemlélet érvényesüljön, amely csak a terhelt ellen szóló körülményeket veszi figyelembe és nem törődik az enyhítő és mentő körülményekkel, segítséget tud adni a hatóságoknak az igazság tévedés és hibamentes feltárásában.
A kriminalsztika 7 alapkérdése (mi?, hol?, mikor?, hogyan?, ki?, kivel?, miért?) megválaszolása alapelvi szintű elvárás minden bűnügy megfejtése esetében, még akkor is ha a miért megválaszolása adott esetben (ha nincs célzat) nem feltételnül a törvényi tényállás megállapításához tartozik hozzá, de pl. szankciótani szempontból mindig jelentőséggel bírhat.
Nyilvánvalóan vannak olyan ügyek amelyek első nekifutásra nem követlenek meg komoly töprengést, hiszen ha 3 kamerával rögzítésre kerül, ahogy az elkövető eltulajdonítja a bevásárlóközpont egyik üzletéből az adott, számára idegen dolgot, akkor ezen cselekmény bizonyítása különösebb nehézséget nem fog okozni, maximum az üzletszerűség, sorozat elkövetés vizsgálata jelenthet még feladatot, hiszen alappal tételezhetik fel egyes esetekben, hogy nem ez volt az első esete a terheltnek, és ez a hipotézis az ügy jogi megítélésén azonnal változtathat is.
A hipotézisek (feltevések, sejtések) bizonyíthatóak, vagy cáfolhatóak, melyek a kriminalisztikai gondolkodásban, kriminalisztikai megismerésben a verziónak feletethető meg.
Kiemelendő, hogy abban az esetben, ha a nyomozó hatóság (tagja) akár előre-, akár már a nyomozás menetében, jellemzően annak kezdeti szakaszában eldönti, hogy szerinte csak egyféleképpen, és csak konkrét személy/ek követhette el az adott bűncselekményt, akkor nem beszélhetünk verziókról.
Súlyos kriminalisztikai hiba az is, ha ugyan volt több verzió, de az egyik verzió oly mértékben uralkodik el a nyomozást végzőkben, hogy a már korábban felmerült-, és/vagy az időközben új verziót érdemben figyelmen kívül hagyják, és a meglévő bizonyítékokat csak azon a szemüvegen keresztül értékelik, hogy ami passzol az általuk elfogadottnak, az maradhat, ami nem passzol, az pedig gyakorlatilag irrelevánsnak tekintendő. Így pl. ha az elkövető telefonjának cellainformációja a gyanúsítottat az elkövetés helyszínéhez közelben lévőnek igazolja, akkor az szuper, de ha nem, „akkor azért mert a dörzsölt bűnöző szándékosan nem vitte magával a telefont…”.
Ez bizony rendkívül nagy hibákhoz, justizmord-hoz vezethet, melynek egyik legszomorúbb, plasztikus példája hazánkban a „Móri mészárlás ügye”, 2002. május 9-én a móri ERSTE bankban nyolc áldozatot követelő fegyveres rablás ügye, melynek során az abban az ügyben vétlen Kaiser Ede tényleges életfogytig tartó szabadságvesztésre lett ítélve. Az ügyben a nyomozás szabálytalanságaira, az egyes bizonyítékok (melyek mind közvetett bizonyítékok voltak) és Kaiser közötti konkrét kapcsolat, logikai ellentmondásokra már a nyomozás menetében nem csak a védők, hanem maguk a nyomozó hatóság egyes tagjai is kételyeket fogalmaztak meg, azaz közölték, hogy más verziót is fel kellene állítani (így pl. Kovács Lajos, akiben akkor fogalmazódott meg komoly kétely, amikor kiderült, hogy Kaiser Ede az elkövetés előtt Móron többször nyilvánosan mutatkozott a helyi barátnőjével, és nem tartotta logikusnak, hogy megkockáztatta volna Kaiser, hogy az elkövetés során -amikor is az elkövetők az arcukat semmilyen módon nem fedték el!- a helyiek esetleg felismerjék).
Közvetlen bizonyítékot is rögzítettek a helyszínen a szemle során, ami bizony nem illet a képbe:
a bank szerverszobájában az egyik elkövető fegyverrel szétlőtte a számítógépeket, majd a gépek egy részét szét is rúgta, sőt meg is taposta. Ennek köszönhetően az egyik számítógép burkolatán egyedi azonosításra alkalmas véres cipőtalplenyomatot rögzített a technikus, aki már a helyszínen közölte, ha megtalálják a nyomot hátrahagyó lábbelit, akkor meg lesz az elkövető is.
Bizonyára sokunknak van olyan cipője, amit bizony sok éve nincs kidobva, ettől függetlenül meglepőnk mondható módon majd négy év múlva -már Kaiser jogerős elítélése után- Nagy László lakásán tartott házkutatás során a nyomképző cipő előkerült, és az igazságügyi nyomszakértő meg is állapította, hogy a bankban talált nyomot Nagy László cipője hagyta ott. Nos Kaiser lábmérete azonban nem egyezett az elkövető által hátrahagyott cipő méretével, de a nyomozás irányítói erre is találtak a koncepciójuknak megfelelő magyarázatot: hiszen akkor csak az történhetett, hogy szándékosan más méretűt cipőt vett fel, hogy megtévessze a rendőröket.
2006. októberében egy amatőr hadszíntérkutató háborús sírok keresése közben elásott ruhákat, fegyvereket, lőszereket talált a Komárom-Esztergom megyei Tarján határát övező erdős területen, majd 2007. februárjában Tatabányán elfogásra került a veszprémi postásgyilkossággal gyanúsított Nagy Lászlót. A lakásán tartott házkutatás során előkerültek a móri bankrablásnál használt fegyverek: majd utóbb a bűncselekmény elkövetése miatt Weiszdorn Róbert került elítélésre, Nagy még az elsőfokú ítélet meghozatala előtt öngyilkos lett a börtönben.
Visszatérve a verziókhoz:
az Egyesült Államokban a scientific method-ként tanított módszertan szerint az alábbi lépések elvégzése célszerű és szükséges:
- a megválaszolandó probléma
- a kérdés megfogalmazása,
- a hipotézis felállítása (azaz a lehetséges válasz),
- a tesztelési módszer kiválasztása,
- a tesztelés és
- a következtetés (vagy analízis). A következtetés lehet a hipotézis elvetése vagy igazolása.
Fogalmazhatunk úgy, hogy a verziók kizárása vagy megerősítése a nyomozás gyakorlati célja.
Egy ügy nyomozása során a rendelkezésre álló bizonyítékok adatok értékelését követően dedukció, indukció vagy abdukció segítségével megtörténik averziók, részverziók felállítása, de ideális esetben a bizonyítékok bővülésével vagy éppen szűkülésével ezeket a verziókat ellenőrizni kell, adott esetben módosítani, elvetni, vagy akár újakat felállítani, egészen addig, amíg csak „egy maradhat”, remélhetőleg az igazság.
A védő szerepe egy verzó felállításában vagy elvetésében
És ebben a folyamatban nagy szerepe lehet a védőnek (is). Magam pédájából kiindulva: az elmúlt egy évben két olyan ügyem is volt, ahol a legsúlyosabb büntetési tételű (5-20 év szabadságvesztés) szexuális erőszakkal voltak gyanúsítva Védenceim. Mindkét esetben igaz volt az, hogy az ügyben a feljelentések megtételére hónapokkal az állított szexuális erőszak után került sor, mindkét esetben gyermekkorú volt sértett, az egyik esetben 13 éves, a másikban 11 éves, akiket természetesen kihallgattak, a kihallgatásokat videofelvételen rögzítették, a gyermekek i.ü. pszichológus szakértői vizsgálatára sor került, a szakértők pedig mindkét esetben azt a véleményt fogalmazták meg, hogy a gyermekeket szexuális abúzus érte, az általuk elmondottak élményszerűek. A szexuális bűncselekmények nyomozásának kriminálmetodikájának megfelelő bizonyítás szerint jártak el, és szörnyű bűncselekmények képe látszódott. Azaz már kezdődött is a műanyag lakat rohadása a celláik ajtajára… Ráadásul a 13 éves sértett gyermek ügyében a poligráf vizsgálat azt az eredményt hozta, hogy a terhelt megtévesztésre utaló jelzéseket produkált az erőszakos közösülésre feltett kérdésekre. Mindkét esetben természetesen -egyébként abszolút törvényesen- letartóztatásba kerültek a terheltek. Tudni kell, hogy az ilyen ügyekben a letartóztatásból jellemzően nem is nagyon kerülnek szabadlábra az eljárás jogerős befejezéséig a terheltek, a büntetési tételkeret 5-20 év szabadságvesztés, a feltételes szabadlábra kerülés lehetőségének kizárása mellett.
A védelmet átvéve (a 11 éves „sértett” ügyében 3 védő járt már el előttem) az ügyiratok átvizsgálása és az ügyfelekkel történt konzultációk után részben a bizonyítási eljárásra vonatkozó számos eljárási szabálysértésre figyeltem fel (pl. a sértett törvénysértő kihallgatását, nem szabályszerű figyelmeztetését, a műszeres vallomásellenőrzés törvénysértő végrehajtását, az iratmegismerési jog nem teljeskörű biztosítását, stb). Mindezen túlmenően azonban egyik ügyben sem állt össze a kép, igen komoly ellentmondások voltak a sértetti vallomásokban, különösen a szexuális cselekmények állítólagos lefolyása kapcsán, de az egyéb bizonyítékok között is, és a saját tapasztalataim, az én „szimatom” alapján mindkét ügyben maradéktalanul hittem az Ügyfeleimnek, akik következetesen állították, hogy nem erőszakolták meg a kislányokat. Mondhatom, ekkor én voltam az egyetlen, aki ezt elhitte nekik. A 13 éves kislány ügyében volt szexuális aktus a terhelti védekezés szerint, azonban az beleegyezésen alapult, míg a másik ügyben semmi sem történt.
A lényeg, hogy mindkét ügyben indokolt és igen részletes bizonyítási indítványokat terjesztettem elő. A nyomozásokat a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság végezte, és a nyomozó hatóság tagjai a védelem által felvetett verziót -mely szerint a sértettek nem mondtak igazat, és a gyanúsítotti vallomások szerint történtek az események – érdemben vizsgálták meg.
No persze mondhatnánk, hogy elméletben a jogszabály kötelességévé teszi a nyomozó hatóságnak a terhelt védekezésének ellenőrzését… elméletben ez igaz is. Ugyanakkor, ha ez az ellenőrzés azon a szemüvegen keresztül történik, hogy a mocskos gyermekeket erőszakolók védekezését cáfolják, akkor azért az elmélet igencsak sérül a gyakorlatban. Ez pedig véleményem szerint sokszor megtörténik. Éppen ezért rendkívül fontos, hogy a terhelt egy ilyen ügyben (is) hitelesen védekezzen, el kell érnie a védőnek, hogy az eljárókban igenis kérdőjelek fogalmazódjanak meg. Ráadásul az általam indítványozott eljárási cselekményeket jelentős részét már ők maguk is elvégezték, hiszen a sértetteket kihallgatták, pszichológus szakértőt kirendeltek, műszeres vallomásellenőrzés volt, ezek pedig abban az irányba mutattak, hogy a legsúlyosabb erőszakos, nemi erkölcs elleni bűncselekmény valósult meg, minden további nélkül mondhatták volna, hogy indokolatlannak tartják ezek megismétlését…
Az egyik verzió persze az, hogy a gyermekeket szexuális erőszak érte, és akkor bizony csak az a kérdés, hogy hány évet üljenek… nem vitathatóan…
A másik verzió azonban az, hogy igazat mondanak a gyanúsítottak és nem történt szexuális erőszak. Ezt a verziót azonban nem elég csak úgy bemondani… a védőnek a megfelelő indítványokkal olyan, a bizonyítási eszközökből származó bizonyítékok beszerzését kell elérnie, amelyek az ő verziójának rögzülését eredményezi/eredményezheti.
A magam gyakorlatában általában már csak kiemelt tárgyi súlyú ügyeket vállalok el. Az ilyen ügyekben jellemzően elmondható, legalábbis saját tapasztalatom alapján mindenképpen, hogy a nyomozó hatóság részéről is szakmailag magasabban kvalifikált szakemberek vizsgálják, nyomozzák az ügyeket. Márpedig én azt vallom, hogy a védő maga is sokkal hatékonyabb, ha a „másik oldalon” lévő nyomozó a saját területén kiváló szakember.
Mindkét ügyemben a megyei főkapitányság rendőrei jól képzettek voltak, nagy tapasztalattal, és nem csináltak tekintélyelvi kérdést a korábbi eljárásuk kritizálásából, sőt, azt elfogadták, a védői indítványoknak maradéktalanul eleget tettek, melynek az eredménye az lett, hogy az egyik ügyben a nyomozást bűncselekmény hiányában szüntették meg (kiderült, hogy a 11 éves kislány egy felnőtt rokona felbujtására hazudott a szexuális erőszakról), a másik ügyben pedig a minősített szexuális erőszakból a jóval enyhébb, szexuális visszaélés lett. Szakmailag ez természetesen az egyik oldalon nagy sikerként értékelhető, ugyanakkor ennél fontosabb, hogy megtisztelő, hogy mind a nyomozó hatóság, mind a főügyészség figyelemre méltatta, megfontolta a védelem indítványait, érveit. Bizton állíthatom, ha a védő a nyomozás során szakmailag hiteltelenné válik a nyomozók és az ügyészek előtt, akkor az eljárás azon szakaszában érdemi eredményt nem igen fog elérni.
Mindkét ügyben elmondható, hogy ha a nyomozás során a védelem által felvetett bizonyítás nélkül (vagy annak érdemi vizsgálata nélküli lesöprése esetén) könnyen megeshetett volna, hogy a bíróság előtti eljárásban már nem lehetett volna korrigálni, eredményesen megkérdőjelezni a bizonyítékokat, de az biztos, hogy a terheltek évekig állhattak volna letartóztatás hatálya alatt…
Azt hiszem el sem lehet képzelni milyen az, amikor valaki ilyen elképesztően súlyos váddal néz szembe ártatlanul, és így kell letartóztatásban börtönben ülnie. Szóval nem mindig az valami, aminek látszik, és ez igaz a nemi erkölcs elleni bűncselekmények esetében is. Emberölési ügyekben pedig főként…
A verziók jelentősége a nyomozásban a védő szempontjából I.
