Gyilkosságot elkövető magyar rendőrök II. ⋆ kihallgatas.hu

A pécsi kiemelt főnyomozó, Rozsi Attila által elkövetett gyilkossági ügy

2000. február 07. napján a Baranya megyei Vokány községben házában – a nappali szoba és előszoba közötti átjáróban feküdve – holtan találták Nagy Lajost, a faluban köztiszteletnek és szeretetnek örvendő két gyermekes családapát, akit 7 lövéssel gyilkoltak meg. A 7 lövésből kettő külön-külön, önmagukban is halálosak voltak (ebből az egyik a bal halántékra közvetlen közelről leadott volt), kettő pedig közvetlen életveszélyt okozott.

Már a nyomozás első pillanatától azt a verziót állították fel a nyomozó hatóság tagjai, hogy az áldozat ismerte a gyilkosát, akit előző este 22-01 óra közötti időben engedhetett be a házába. A lakásból más nem tűnt el, mint a sértett Alcatel típusú mobiltelefonja és ennek töltője, mellyel kapcsolatosan azonban egy mentőápoló ellen indult később büntetőeljárás.

A nyomozás hamar megállapította, hogy a sértett jó barátja a gyilkosságot röviddel megelőzően a sértett lakásán megjelent, és 54.900 forintot hozott egy sertésvétel után a sértettnek.

A gyanú hamar a válófélben lévő, és a Pécsi Rendőrkapitányság segédhivatalában, bűnjelkezelőként dolgozó asszonyra, és annak szeretőjére, pontosabban akkor már élettársára, Rozsi Attila rendőr őrnagyra, a kapitányság kiemelt főnyomozójára terelődött.

Cui podest? – Kinek áll érdekében?

Nagyné V. M. bűnjelkező, házas asszonyként, két gyermekével és férjével együtt élve 1987. október 01. napjától kezdett dolgozni a Pécsi Rendőrkapitányságon, ahol 1998.-ban „titkos” szerelmi viszonyba kezdett a szintén házas Rozsi Attilával, aki ekkor már rendőr őrnagyként szolgált, a Központi Rendőrőrs bűnügyi parancsnokhelyettese volt. A kezdeti erkölcsi-etikai problémákon tehát már itt könnyedén átlépett a páros.

Nagyné 1999. júliusában két gyermekével elköltözött a férjétől, és pár nap múlva összeköltözött és élettársi kapcsolatot létesített az őrnaggyal.

A sértett nyilván ezt nem élte meg túl jól, a házassági közös vagyon megosztása, illetőleg a gyermekelhelyezés kapcsán is vita volt a felek között.

A megcsalt férj lecserélte a ház bejárati ajtajának zárját és elzárkózott a felesége részére a ház után követelt ún. többlethasználati díj megfizetésétől is. A „Cui podest?” kérdés megválaszolására tehát az első és egyetlen szóba jöhető személyekként a rendőrségi közalkalmazott bűnjelkezelő és hivatásos rendőr élettársa került célkeresztbe, mint a legerősebb verzió.

A „gyászoló” özvegy

Az árván maradt gyermekek édesanyja a gyászoló, de legalábbis emberileg megrendült özvegy szerepében sem tudott túl maradandót alkotni, mellyel csak erősítettet a gyanút.

A holttest megtalálását követően röviddel, de ugyanezen a napon a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság két bűnügyi vezetője a Pécsi Rendőrkapitányság épületében közölte a megrendítőnek gondolt hírt Nagyné V. M-vel, miszerint a férje bűncselekmény áldozata lett, azonban tették ezt nagyon taktikusan úgy, hogy a sértett halálának körülményeit, annak részleteit nem tárták fel. Nagyné a közlésre azzal a kérdéssel reagált: „Lelőtték?”. Ez a reakció annyira gyanús volt mindkét magasrangú rendőri vezetőnek, hogy külön jelentést is írtak róla.

Az özvegy egyébként sem sokat tétlenkedett, a cselekményt követő napokban azonnal kezdeményezte az ingatlan eladását, és az ingó vagyontárgyak értékesítéséből is 678.500 forintra jelentett be igényt, ezt az igényét a bíróságnak már a sértett felfedezését követő napon be is nyújtotta. A meghalt férje Mitshubishi típusú gépkocsiját azonnal birtokba vette, a berendezési tárgyak és gépek értékesítésébe kezdett és az ingatlan sikeres eladását követően a hamarosan megtartott lakásavatón az új tulajdonosok meghívására, élettársával I. r. vádlottal azon részt is vett.

A gyilkos fegyver

2000. február 13. napján a gyilkosság helyszínétől néhány kilométerre lévő pataknál egy gyermek az édesapjával horgászva egy furcsa tárgyra lett figyelmes, amint kiáll a vízből. Először pumpának nézte, kihúzta az iszapból és ekkor látta meg, hogy egy pisztoly, és amit a pumpának hitt, az bizony egy hangtompító volt, sőt a pisztolynak még lézerirányzéka is volt. A gyilkos nyilvánvalóan arra gondolt, hogy a fegyvert a patakba dobva örökre eltünteti. A gyilkosoknak azonban nincs védőszentje, és a szerencse sem pártolt hozzá, a patak vízszintje pár nap múlva drasztikusan leapadt, és ha az sem lett volna elég, ráadásul a fegyver a csővel felfelé, markolattal úgy állt bele az iszapba, hogy az apadó vízállásnak köszönhetően periszkópszerűen kandikált ki a vízből, így a gyermek megláthatta. Természetesen a pisztolyt a rendőrségnek azonnal átadták. Ez két, azonnali nyomozati cselekményt indukált, egyrészt a fegyver azonosítását, annak „életútjának” rekonstruálását, és a fegyver szakértői vizsgálatát, hogy ezzel követtek-e el bűncselekményt, leginkább a napokkal ezelőtti vokányi gyilkosságot.

A fegyver magyar gyártmányú B.03878 gyári számú 0,22 caliberű RL61 típusú öntöltő maroklőfegyver volt. A gyári szám alapján a rendőrök pillanatok alatt lenyomozták a fegyver utolsó ismert tulajdonosát, aki „mit ád Isten”, Rozsi Attila rendőr őrnagy nagynénjének élettársa volt. A nyomozás során -különösen az élet ellenes ügyekben- kiemelt jelentősége van a verziók felállításának, de a véletlenekben kevésbé hisznek a gyilkossági zsaruk.

A nagynéni élettársa vadászengedéllyel is rendelkezett, így vadászfegyverek tartására való engedélye is volt. Rendszeresen felkereste a fegyverkiállításokat, vásárokat, ahová hatástalanított fegyvereket maga is alkalmanként felvitt eladni. Ezt a fegyvert hatástalanítva vette meg, és a nyomozás elején még tanúkénti kihallgatása alkalmával kétszer is elmondta, hogy a fegyvert 1998. évben megmutatta egyéb fegyvereivel a nála vendégeskedő Rozsi Attilának, aki élénk érdeklődést tanúsított a fegyver iránt, majd 1998. nyarán 30- vagy 35.000 forintért adta el Rozsi Attilának, bár ekkor azt tagadta, hogy a fegyver visszaélesítve lett volna (saját magát érthetően nem akarta bűncselekmény elkövetésével vádolni). Kiemelendő, hogy ekkor a kihallgatók még nem is tudták, hogy Rozsi Attila az élettársának az unokaöccse, és hogy a két férfi ismeri egymást.

A fegyverről az i.ü. fegyverszakértői vélemény pedig pillanatok alatt, kategórikusan megállapította, hogy ezzel a fegyverrel ölték meg a Nagy Lajost.

Rozsi Attilának rendőrként egyébként volt engedéllyel tartott önvédelmi fegyvere is a szolgálati fegyvere mellett.

A gyilkos fegyver tehát egyértelműen Rozsi Attila r. őrnagyhoz volt köthető, a párosnak pedig indítéka és lehetősége is volt a gyilkosságra, így a nyomozó ügyészség átvette a nyomozást, és a sok gondot okozó férjtől megszabaduló szerelmespárt gyanúsítottként hallgatták ki, majd 2000. február 14-én, Valentin napon, a szerelem nemzetközi ünnepén őrizetbe is vették, majd előzetes letartóztatásba is helyezték.

A megalapozott gyanú váratlan gyengülése az ügyészség szerint

Az ügy bűnüldözői szempontból szépen, mondhatni igen sikeresen alakult kezdetben. Ezt követően azonban megdöbbentő fordulatok történtek, amelyeket pontosan a teljes nyomozati iratanyag ismeretében lehetne elemezni. Személyes következtetéseim részben az ügy ítéleteit, részben a nyomozásban részt vevők elmondásaiból, részben pedig személyes tapasztalatomból és gyakorlati ismereteimből tudom megtenni.

Mivel a gyanúsított hivatásos állományú rendőr volt, ezért a nyomozás lefolytatására az ügyészség rendelkezett hatáskörrel. Az ügyészeknek azonban nyilvánvalóan nem lehet olyan gyakorlati tapasztalatuk az emberölések ügyében mint a csak ezzel foglalkozó rendőröknek. E körben helyesen akkor járnak el, ha a nyomozás minden apró részletét az erre szakosodott rendőrök bevonásával végzik el. Az ilyen ügyekben kiemelkedő jelentősége van a kriminalisztikai tapasztalatnak, messze nem elegendő a vonatkozó joganyagok oda-vissza fújása, amire egy negyedéves joghallgató is képes lehet.

A nyomozás ezen szakaszában az addig tanúként szereplő nagynéni élettárs rossz szóhasználattal élve visszavonta a vallomását –helyesen megváltoztatta!– azalábbiak szerint:

az eljárás során ellentétes tartalmú előadásokat tett abban a tekintetben, hogy kinek értékesítette a bűncselekmény elkövetéséhez használt lőfegyvert. A vadászboltban a nyomozók kérdésére még azt állította, hogy egy fegyverbörzén adta el, de még aznap esti kihallgatása során már Rozsi Attilát jelölte meg vevőként. Igen részletesen feltárta a vétel részleteit, összegét és az ügylet időpontját – 1998. nyarát is – megjelölte.

Nem vitatta, hogy rendszeresen járt fegyverbörzékre, és kereskedési célok is vezették ebben. A FÉG gyártmányú pisztolyt is azért rendelte meg és hatástalaníttatta, hogy azt felárral eladja. Azt nem elemezte, hogy a fegyver vételével és hatástalanításával felmerült költségek, – melyek őt terhelték – mellett egy hasonló módon könnyen megszerezhető fegyverért ki fizetne annyi többletet, hogy megérje a teljes üzleti kockázatok mellett ilyen vállalkozásba kezdeni. Különösen, hogy mindezt nem is üzletszerűen, hanem egyszeri alkalommal tervezte lebonyolítani.

Miután a páros letartóztatásba került vallomását -a bírósági ítélet szóhasználatával élve- visszavonta és ezt követően mindvégig a Military börzén történő értékesítés mellett tartott ki, vagyis a hatástalanított fegyvert későbbi állításai szerint ott adta el, egy szintén hatástalanított Walter típusú pisztollyal együtt.

Ez a vallomás megváltoztatás számomra érthetetlen módon megingatta az ügyészséget a vádemeléshez szükséges bizonyítékok erejét tekintve, nem is tudtak megfelelő nyomozástaktikai módszereket alkalmazni, a nyomozásuk megrekedt.

Eljárásjogi alapvetés, hogy nincs olyan, hogy valaki a vallomását visszavonja. A korábban -törvényesen végrehajtott- kihallgatás során rögzített vallomás a szabad bizonyítás elve alapján felhasználható és mérlegelési körbe vonható. A vallomást meg lehet változtatni:

egyes elemeiről akár teljesen mást lehet utóbb állítani
vagy akár ki lehet egészíteni, olyan körülményekről, történésekről is be lehet számolni, amiről korábban nem beszélt,

de visszavonni, azt nem lehet, a „nem ér a nevem” a büntetőeljárásban nem játszik. Ha valaki a vallomást megváltoztatja -mint jelen ügyben- arra nyilatkoztatni kell, hogy mi a két (vagy több) vallomása közötti ellentmondás oka, és az általa hivatkozottakat egyrész a rendelkezésre álló bizonyítékokkal összevetve, a logikai szabályainak alkalmazásával ellenőrizni lehet, másrészt akár új bizonyítékok beszerzése útján cáfolni vagy megerősíteni lehet a többféle vallomási verziót.

A nagynéni élettársa -aki utóbb a lőfegyverrel való visszaélés miatt II. rendű vádlott lett az ügyben- semmilyen elfogadható magyarázatot nem tudott adni arra, hogy miért változtatta meg a vallomását, sőt, miért hazudott volna olyat, hogy Rozsinak adta el a fegyvert. A nyomozás kezdeti szakaszában, a még befolyásmentes, az ügy szereplőivel való megbeszélés, az egyes bizonyítékok ismerete nélkül tett vallomások mindig különösen nagy nyomatékkal bírnak a bizonyítékok mérlegelése során. Akárhogy is, 2000. február 25-én -megdöbbentő gyorsasággal- megszüntették a szerelmespár letartóztatását, majd ugyanezen évben 2000. augusztus 03. napján (mindösszesen 6 hónappal az emberölést követően!!!) azon okból nem állapítható meg, hogy a bűncselekményt a gyanúsított követte volna el, és a nyomozás folytatásától sem várható eredmény a nyomozást megszüntették.

A rendőrség ettől függetlenül nem fogadhatta el, hogy -meggyőződésük szerint egy gyilkos- emberöléssel gyanúsított rendőr maradjon az állományban, így nem nagy kihívás árán apróbb katonai szabályszegésre hivatkozással kirúgták az őrnagyot, akit egyébként utóbb Somogy Megyei Bíróság Katonai Tanácsa KB.II.104/2000. számú, 2000. október 26. napján jogerős határozatával szolgálati visszaélés vétsége miatt megrovásban részesített.

Dr. Kovács Lajos ezredes és a „Döglött Ügyek Osztálya”, a 2. nyomozás

A sok hiba mellett ezt követően egy újabb hatalmas hibát vétett az ekkor már exrendőr. Ahelyett, hogy meghúzta volna magát, és csendben örült volna, hogy megúszta, szolgálati jogvitával beperelte a volt munkáltatóját a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányságot. Amikor ezt az ORFK akkori vezetője, Orbán Péter országos főkapitány megtudta, úgy felbosszantotta, hogy magához rendelte Dr. Kovács Lajos ezredest és utasította, hogy az akkor általa vezetett, a köznyelvben „Döglött Ügyek Osztályaként” elhíresült, helyesen az Országos Rendőr-főkapitányság Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóság Nyomozó Főosztály Erőszakos és Vagyon Elleni Ügyek Osztálya nézze át az ügyet és vizsgálják meg, hogy ki lehetett az elkövető és hogy rendben van-e, hogy a pereskedő Rozsi megúszta az ügyet.

És ez volt az a pillanat, amely végzetes eredménnyel zárult az exrendőr számára.

Közel sem mindegy, hogy melyik ügyet ki-, kik nyomozzák…

Merem állítani, hogy az egyik legmagasabb színvonalú, legkreatívabb, legbriliánsabb nyomozást folytatták le ebben az ügyben a hazai emberölési ügyek történetében. Az ügy iratait felkérték, áttanulmányozták és arra a meggyőződésre jutottak, hogy az eredeti páros követte el a minősített ölést, ami ugye nem évült el, így felvették a kesztyűt.

Az ORFK 2022. május 14. napján a nyomozás tovább folytatását rendelte el, egyúttal hatáskörbe vonták az ügyet. Az nyilvánvaló volt kriminalisztikailag, hogy az ügy kulcsa a megtalált gyilkos fegyver. Megoldást a vallomást megváltoztató, de a fegyvert Rozsinak eladó „tanú”-val lehet és kell megoldani.

Plasztikusan kiemelhető, hogy Dr. Kovács Lajos ezredes csapata megállapította, hogy a nagynéni és élettársa a lakásuk mely pontján tartózkodnak a legtöbbet, hol szoktak leginkább beszélgetni, majd a lakás ezen pontját bírói engedéllyel „betechnikázták”, és lehallgatták. No de hiába van poloska a lakásban, ha már a kutya nem beszél az ügyről. Itt jött megint a megfelelő taktika- és technika alkalmazása. Beidézték a fegyvert eladó -vallomását hirtelen és hiteltelenül megváltoztató – tanút és feleségét folytatólagos kihallgatásra, majd ez idő alatt a lakásba elhelyezték a lehallgató eszközt. A kihallgatás során nem is várták, hogy a nagynéni és élettársa majd „megtörik”, vagy lelkiismeretének feltámadása okán őszinte, tényfeltáró vallomást tesznek és elmondják, hogy igen, a hatástalanított fegyvert visszaélesítette, arra hangtompítót tervezett és szereltetett, majd eladták a rendőr unokaöccsnek, hiszen ez önmagában is bűncselekmény, és hát ezzel a pisztollyal ráadásul embert is öltek. A cél nyilvánvalóan az volt, hogy az akkor még tanúkat felzaklassák, ami sikerült is, és akik ezután otthon gyakorlatilag oda-vissza megbeszélték az ügyet, így azt is, hogy a hatástalanított pisztolyt a nagynéni élettársa alakíttatta vissza élessé, és tervezetet rá hangtompítót, majd ezt a fegyvert eladta Rozsi Attilának.

A fegyverszakértő megállapítása szerint a hangtompító és a lézerirányzék nem gyári készítmény volt, és mint ilyen egyedileg és házilag gyártott alkatrész, egyedi sajátosságokkal rendelkezik.

A magánlakás- és telefon lehallgatások közleményeiből nem csak azt állapították meg, hogy Rozsinak adta el az éles lőfegyvert, de még azt is sikerült azonosítani, hogy a baráti körét vette igénybe a visszaélesítésre, és az illegális kiegészítők legyártására:

-„…ugyanakkor buknál te is ugyanúgy, mert akkor ő is nyilván megmondaná, hogy éles volt, te is ugyanúgy börtönbe jutnál…”

-„nyilván ő is megmondaná, hogy élesen vette, mert akkor már mindegy volna neki…”

-„…de azt ő tudja, hogy te kinek adtad el a pisztolyt, meg hogy az Attila vitte innen el a pisztolyt…”

-„… Olyan volt, hogy elvittem a csövet, megfaragtam, visszahoztam, de semmi több…” – hangoztak el a nem rendőrök fülének szánt mondatok a lakásban.

Még azokat a műszaki rajzokat is sikerült lefoglalni, amit a nagynéni élettársa (ugye későbbi II. rendű vádlott) készített, és ami alapján legyártásra került a hangtompító.

A nagynéni élettársa, mint célszemély tekintetében tehát a lebukástól való félelem újbóli szárba szökkentésével, a rejtett figyelések, lehallgatások megszervezésével és végrehajtásával félig megoldották az ügyet.

Ott volt azonban az exzsaru, aki maga is ismerte -ha nem is olyan magas szinten mint a vele szemben nyomozók- a szakmai fogásokat, tanulta és gyakorolta is a nyomozás végrehajtását, egy ilyen „ellenfél” sokkal nagyobb szakmai kihívást jelentett.

Dr. Kovács Lajos ezredes azonban esetében is zseniális, és legális taktikai „provokációval” indított. Bírói engedéllyel elkezdték lehallgatni a telefonját. Az Ezredes leutazott Pécsre, mint a nyomozás vezetője szemtől szemben találkozott Rozsival, akinek bemutatkozott, mire Rozsi közölte vele, hogy sose hallott róla. Ekkor az Ezredes elmondta neki, hogy az ő osztálya foglalkozik azokkal az el nem évült emberölési ügyekkel, amelyek megoldása eddig nem sikerült. Rozsi meg is kérdezte, hogy akkor átnézte-e az ügyet, mire Dr. Kovács Lajos ezredes az exőrnagy szemébe nézve elmondta, hogy igen és meggyőződése szerint Ő követte el az emberölést, és bevetik vele szemben a teljes szakmai eszköztárat, hogy az igazságra fény derüljön. Rozsi sok sikert kívánva megkérdezte, hogy „Ezért utazott le Pestről, hogy ezt elmondja?”.

Ahogy a találkozónak vége lett, és Rozsi kilépett a találkozó helyszínének épületből azonnal felhívta az élettársát, akinek elmondta, hogy idejött valami fejes az ORFK-ról, és újból nyomoznak az ügyben, így ettől a pillanattól senkinek egy szót se beszéljen az ügyről. Ezt a hívást azonban már lehallgatták. Ezzel az egy hívással Rozsi végleg meggyőzte a volt kollégáit, hogy bizony jó nyomon járnak, és nem ártatlan. Ezért utazott le Pestről…

A tovább folytatott nyomozás már igen aprólékos és széleskörű volt, amelynek a kulcsa a kiváló rendőri munka -a megfelelő krimináltaktikai fogások- elvégzése volt. Ebben főszerepet játszott az operatív nyomozás: titkos információgyűjtés, rejtett figyelések, környezettanulmány, a lakások (köztük Rozsiéké) titkos megfigyelése, lehallgatások, és az így beszerzett bizonyítékok alapján széleskörű tanúbizonyítás végrehajtása.

Ennek köszönhetően azt is sikerült kinyomozni, hogy Rozsi Attila nem csak, hogy megvette az éles fegyvert, de korábbi, rendőri munkája során megismert bűnözői kapcsolatai (pl. bordélyházat üzemeltető személy és annak rokona) is releváns információkkal rendelkeznek az ügyről. Ezen személyek azonosításuk után szintén kihallgatásra kerültek, melyből az derült ki, hogy a kapcsolatuk 1999. évre túllépett a rendőr és informátor kapcsolatán, és egymás magánéletéről is többször szót váltottak, így bizalmas és közvetlen kontaktusba kerültek. Ez adott alapot Rozsinak arra, hogy ezektől még pénz is kért kölcsönt, 1999-ben 500.000 forintot! Beszámolt nekik arról, hogy élettársa lett a rendőrségen dolgozó kolléganője, és a válófélben lévő férje akadályozza a vagyonmegosztást, időközben „kimentve” amit lehet a közös vagyonból a saját részére. Mindezen előzmények után 1999. év végén, 2000. év elején elhatározta, hogy megöli vagy megöleti a sértettet és így juttatja hozzá a vele gazdasági-, vagyoni közösségben lévő élettársát annak vagyonához. Tanúként kihallgatott bűnöző haverja vallomásában elmondta, hogy Rozsi bevonva e tervébe, tőle kért segítséget abban, hogy szerezzen bérgyilkost.

Több alkalommal is részletezte ebben az időben ezen személy előtt, hogy a cselekményt miként lehetne kivitelezni. Így leírta az ingatlan fekvését, környezetét, a berendezési tárgyak elhelyezkedését. Mikor azt mondták neki, hogy a bérgyilkos több millió forintba kerülne, azt a kijelentést tette, hogy „akkor olcsóbb, ha megcsinálom magam”.

Rozsi Attila ezen túlmenően hozzájutott 1999. év végén, 2000. év elején egy öreg, kopott kinézetű Audi típusú személygépkocsihoz ismeretlen tulajdonostól, ismeretlen módon. amelyhez ezen kapcsolatain keresztül 2 darab horvát eredetű rendszámot lopatott el.

Azt is feltárta a nyomozás, hogy Rozsi Attila néhány alkalommal találkozott a sértettel, és járt a vokányi ingatlanban is. Közte és a sértett között a viszony finoman szólva is feszült volt. A sértett ismerősi és baráti körben arra panaszkodott, hogy 1999. október vagy november hónapban magát rendőrnek kiadó három személy megverte és Rozsin Attila folyamatosan fenyegeti akár rendőri mivoltát is felhasználva.

A nyomozás így is 3 évig folyt ( a gyanúsításkor természetesen már a Nyomozó Ügyészség járt, amely viszont mindvégig bevonta az ORFK-t a nyomozati cselekmények végrehajtásába), viszont azt már nem sikerült bizonyítani, hogy a bűncselekmény elkövetésében a sértett válófélben lévő felesége, Rozsi Attila élettársává vált V. M. bármilyen módon részt vett volna.

A bírósági szakasz

2006. évben kezdődően a Pécsi Törvényszéken dr. Antal Gábor vezette tanácsa előtt folyt le a bizonyítási eljárás.

Rozsi Attila mindvégig tagadta a bűncselekmény elkövetését, ahogy azt is, hogy a fegyvert megvette volna. A bíróság a rendkívül magas szakmai színvonalú nyomozás során beszerzett bizonyítékok -amelyek a tárgyaláson semmilyen módon nem gyengültek (!), meg sem kérdőjeleződtek- alapján 2007. május 07-én előre kitervelten, nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntette- és ezzel halmazatban lőfegyverrel visszaélés bűntette elkövetésében bűnösnek találta Rozsi Attilát, és életfogytig tartó szabadságvesztést szabott ki, amelynek végrehajtási fokozata természetesen fegyházként került megállapításra.

Az ügyben másodfokon eljáró Pécsi Ítélőtábla dr. Makai Lajos vezette tanácsa az ügyben bizonyítást vett fel, ennek során többek között tanúként hallgatták ki azt a két magasrangú rendőri vezetőt akik jelentést írtak Nagyné reakciójáról, miután elmondták neki, hogy a férje bűncselekmény áldozata lett. A kihallgatott rendőr tanúk határozottan állították, hogy a sértett feleségének férje halálhírére a jelentésben foglaltak szerinti kérdés volt az első reakciója (Lelőtték?), ami számukra is meglepetést okozott, ezért is készült róla jelentés. A beszélgetésen jelen lévő rendőrtanúknak nem állt érdekében, hogy az elhangzottaktól eltérő kijelentést foglaljanak jelentésbe, sőt éppen a Nagyné szokatlan kérdése motiválta a jelentés elkészítését.

A jelentésből, és a rendőr tanúknak a másodfokú bíróság előtt tett vallomásából az a következtetés vonható le, hogy Rozsi Attila I. rendű vádlott élettársa, 2000. február 7. napján a délelőtti órákban már tudomással bírt arról, hogy férjét lőfegyverrel ölték meg.

Rozsi Attila vádlott bűnösségét alátámasztó döntő bizonyíték az elkövetés eszköze volt.

Az aggálytalan fegyverszakértői vélemény alapján minden kétséget kizáróan bizonyított, hogy a sértettet a nyomozó hatóság által lefoglalt pisztollyal lőtték le. Ugyancsak nem vitatottan ezt a pisztolyt a II. rendű vádlott vásárolta meg hatástalanított állapotban. A pisztolyt a II.r. vádlott visszaélesíttette, azt hangtompítóval és lézerirányzékkal szerelték fel, majd a fegyvert a II.r. vádlott 1998 nyarán eladta Rozsi Attilának vádlottnak.

Vallomásának megváltoztatását a II. r. vádlott azzal indokolta, hogy tanúkénti kihallgatásakor gyógyszerek hatása alatt állt, emiatt nem volt kihallgatható állapotban. Ezt az állítását az igazságügyi orvosszakértői véleményen túl vallomásának tartalma is cáfolta. Megjegyzem ezen magyarázat hamvában holt volt. Semmi elfogadható indoka nem volt ugyanis annak, hogy a II. r. vádlott még tanúkihallgatásakor Rozsit nevezze meg a pisztoly vásárlójaként, ha ez nem így történt, ugyanis erre semmilyen körülmény nem kényszerítette, bárki mást megnevezhetett volna. (Egyszerűen érthetetlen, hogy az alap nyomozás során miért nem tudott ezzel mit kezdeni a nyomozó ügyészség.)

A II. r. vádlott még tanúként tett vallomását (miszerint Rozsinak adta el a fegyvert) a titkosszolgálati eszközök alkalmazásával beszerzett bizonyítékok is megerősítették. A II. r. vádlott és élettársa között lezajlott és rögzített beszélgetések tartalma nem csupán azt igazolta, hogy a II. r. vádlott a pisztolyt eladta az Rozsi Attilának, de azt is bizonyította, hogy a fegyvert nem hatástalanított állapotban, hanem visszaélesítve, hangtompítóval és lézerirányzékkal felszerelve adta el. A beszélgetéseket tartalmazó lehallgatási jegyzőkönyvek nem voltak félreérthetők. Az eljárás során nem merült fel olyan adat, amely a rögzített beszélgetések tartalmának valódiságát megkérdőjelezte volna.

A fentieket további három tanú vallomása is megerősítette. Az eljárás során a nyomozó hatóság lefoglalt egy tervrajzot, amelynek alapján hangtompító készíthető. Ezt a tervrajzot – maga által is elismerten – a II. rendű vádlott készítette. A tervrajzon lévő hangtompító igen nagyfokú hasonlóságot mutat azzal a hangtompítóval, melyet az elkövetéshez használt fegyverre szereltek.

Ezeket a bizonyítékokat együttesen értékelve minden kétséget kizáró módon megállapítható volt, hogy az emberölés elkövetéséhez használt pisztoly a II. r . vádlott birtokában volt amikor visszaélesítették és a már visszaélesített pisztolyt adta el az I. rendű Rozsinak.

A kifejtettek szerint a pisztoly minden kétséget kizáróan az I. r. vádlotthoz került és ezzel a fegyverrel a sértettet 2006. február 6. napján lelőtték.

A fegyver megszerzése és a sértett megölése között másfél év telt el. Ennek azonban Rozsi Attila vádlott büntetőjogi felelőssége szempontjából nem volt jelentősége. Az eljárás során a hatóságok minden kétséget kizáróan bizonyították, hogy a volt rendőr őrnagy vádlott a bűncselekmény elkövetése során használt pisztolyt megszerezte. Arra, hogy a fegyver a megszerzését követően a bűncselekmény elkövetésének időpontjáig kikerült volna a birtokából, semmilyen bizonyíték nem merült fel. Erre vonatkozóan bizonyítást sem lehetett lefolytatni, hiszen Rozsi Attila I. rendű vádlott tagadta, hogy az elkövetéshez használt pisztolyhoz bármi köze lett volna.

Abból a helyesen megállapított tényből tehát, hogy Rozsi Attila vádlott a II. r. vádlottól megvásárolta a fegyvert, és az a birtokából 2000. február 6. napjáig nem került ki, csakis azt a következtetést lehetett levonni, hogy ezzel a pisztollyal Ő ölte meg a sértettet.

Minden, az ügyben felmerült további bizonyíték közvetett jellegű, csupán annyiban lehetett jelentősége, hogy ezt a következtetést erősítette vagy cáfolta.

Az elsőfokú bíróság mérlegelés alapján vetette el Rozsi Attila vádlott részére alibit igazolni látszó tanúk vallomását. E körben a gyermekkorú tanúk sok évvel első kihallgatásukat követően több részletre emlékeztek, mint a cselekményt követő első kihallgatásuk alkalmával. Az I. r. vádlottal egy családban élő gyermekek esetében elfogulatlan vallomás nem is várható el. Egyébként a sértett gyermekeinek -akik ügye az anyjukkal és Rozsival éltek egy lakásban- vallomása akkor sem jelentett volna alibit, ha azok tartalmát a bíróság elfogadja. De egyértelmű volt a gyermekek befolyásolása, vallomásaikat a bíróság nem fogadta el.

Az irányadó tényállás szerint Rozsi Attila vádlott éjjel 23 óra és 02 óra között követte el a bűncselekményt. Az I. r. vádlott lakása és a sértett vokányi háza közötti távolságra (40 km) tekintettel elegendő volt az, ha a vádlott 2000. február 6-ról 7-re virradó éjszaka 01 óránál nem később indul el otthonról. A gyermekkorú tanúk vallomása pedig nem tartalmazott olyan tényt, amelyből az következne, hogy az I. rendű vádlott a bűncselekmény elkövetésének időpontjában kétséget kizáróan otthon volt.

Hasonló okokból helyesen vetette el az elsőfokú bíróság Rozsi Attila élettársának a tanúvallomását (aki korábban még gyanúsított is volt az ügyben) Az I. r. vádlottal egy házban lakó személyek vallomásából az volt megállapítható, hogy az I. r. vádlottnak a vádbeli időben volt lehetősége a házat észrevétlenül elhagyni.

A másodfokú bíróság Rozsi Attila cselekményét előre kitervelten, de nem nyereségvágyból, hanem aljas indokból elkövetettnek minősítette át, és az életfogytiglani szabadságvesztést 18 év fegyházbüntetésre enyhítette.

Rozsi Attila a bíróság előtt. Fotó:Blikk

A 3. nyomozás, Rozsi „beismerése”

Az ügy pikáns utóélettel is bír.

Rozsi Attila hiába volt rendőr, ezen belül is hiába volt nyomozó, hibát hibára halmozott mind a bűncselekmény elkövetése előtt, mind már az ölés után, és a védekezési taktikája is alapvetően rossz volt (már ha lehet ilyen kritikával illetni), ahogyan a védői taktika is -melyet persze alapvetően meghatároz az ügyfél nyilatkozata- lényegében kimerült jogilag alapvetően téves eljárásjogi szabálysértések felhívásában. Ezt nem kívánom részletezni, véletlenül sem szeretném azt a látszatot kelteni, mintha javaslatot tennék arra, hogyan célszerű ilyen ügyben védekezni, de tény, hogy lett volna arra módja Rozsinak, hogy más védekezést előadva igen jelentősen megnehezítse az emberölés bizonyítását. Dr. Kovács Lajos és csapatának kreatív, igen alapos és kitartó munkája végül „legyőzte őt”, aki mindvégig ártatlannak vallotta magát.

Cherchez la femme!- mondja a francia mondás, azaz „Keresd a nőt!” Ez jelen ügyben sem volt másképp. A nyomozás során a kezdetektől allappal felmerülő verzió volt, hogy a bűncselekményt vagy a sértett feleségéve együtt követték el, vagy a nő felbujtására, de végül még dr. Kovács Lajosnak és csapatának sem sikerült ezt bizonyítaniuk.

Igen ám, de sok megoldatlannak látszó emberölési ügyet az emberi viszonyok változása, a régi közös, vagy akár egyéni érdekek elmúlása old vagy oldhat meg. Ebben az esetben is felvetődött ez a lehetőség.

Rozsi Attila ha nem is önként, de végül „vitte a balhét”, de egyedül. Az asszonyka kezdetben kitartott mellette, rendszeresen tartotta a kapcsolatot, látogatta, levelet írt, csomagot küldött a börtönbe, de hát 18 év hosszú idő, az élet pedig megy tovább, így lassan ő is tovább lépett. Ezt a tovább lépést pedig immáron Rozsi Attila is nehezen élte meg.

Olyannyira nehezen, hogy a börtönből zaklatta a nőt, próbálta olykor megfigyeltetni, majd miután a féltékenység eluralkodott rajta valóságos bosszú hadjáratot indított ellene, és számos hatóság előtt feljelentette.

Rozsi még próbálkozott, felülvizsgálati kérelemmel élt, amely nem meglepő módon elbukott. Ezt követően perújítást is szeretett volna, ebben a körben is segítséget vár volt élettársától, amit már nem kapott meg, végül a perújítási kérelmet elő sem terjesztette.

Rozsi Attila végül 2010. február 1-jén beadvánnyal élt a Nyomozó Ügyészség felé, azonban ezzel érdemben nem foglalkoztak, ezért 2010. február 21-én a Legfőbb Ügyészség felé feljelentést tett volt élettársa ellen a sértett megölése miatt.

Feljelentésében arra hivatkozott, hogy a korábbi tagadásával szemben a terhére rótt bűncselekményt elkövette, vagyis ő volt az, aki a sértettet megölte.

Ugyanakkor a bűncselekményt nem egyedül, hanem a volt élettársával együtt követte el olyképpen, hogy 2000. február 6-án az esti órákban gépjárművel együtt mentek Vokányba és az élettársának az volt a szerepe, hogy elérje, hogy annak válófélben lévő férje beengedje őket a házba, kitaláltak egy indokot a megjelenésükre, mégpedig azt, hogy sürgősen el kell utazniuk és a kiskorú gyermekeket nincs kire hagyniuk, ezért szükséges a sértett segítsége.

Ezt követően a házba bementek, majd Rozsi Attila a nála lévő pisztollyal lövéseket adott le a sértettre, aki menekülni próbált, majd visszafelé az irányukba próbált haladni, azonban a felesége útját állta és bal kezével megragadta a sértett torkát, hogy ne tudjon tovább menni, majd Rozsi ekkor elzavarta onnan , mert útban volt, majd további lövéseket adott le a sértettre és így idézte elő annak halálát.

Rozsi előadta azt is, hogy Nagyné és férje nem tudtak megegyezni egyik gyermekük elhelyezésével kapcsolatban és úgy tűnt, hogy a sértettnek esélye van arra, hogy a fiúgyermeket nála helyezik el.

Többször beszélgetett az élettársával és közösen arra a megállapodásra jutottak, hogy „megszabadulnak” a sértettől. Először az öngyilkosság látszatát kívánták kelteni, melyhez Rozsi beszerzett egy fegyvert, s mivel tudta azt, hogy a sértett rendszeresen fogyasztott alkoholt, az volt az elképzelésük, hogy valamilyen kábítószert helyeznek az italába, amelytől elbódul, s így azt a látszatot tudják kelteni, hogy ennek hatására, elkeseredettségében fejbe lőtte magát, holott a lövést a vádlottnak kellett volna kiviteleznie. Előadása szerint volt élettársa 1999. májusában kevert a sértett kávéjába kábítószert, amely olyan rosszullétet idézett elő a sértettnél, hogy a vádlott megijedt és így elállt a sértett megölésétől.

Rozsi szerint 1999 tavaszán alakult ki először a gondolat a sértett megölésére vonatkozóan, mivel a vádlott megalázva érezte magát a házasságában, továbbá nem akarta, hogy a gyermeket tőle elvegyék.

Elmondta azt is, hogy 1999-ben szerezte meg a nagynénje élettársától a pisztolyt, mellyel egy erdős részen lőttek is . Vallomásában előadta, hogy próbáltak egy bérgyilkost is keresni az ölési cselekmény végrehajtására.

A bűncselekmény elkövetése után a fegyvert eldobta, majd másnap reggel jelentkezett lövészetre annak érdekében, hogy lőporszemcsék legyenek a kezein és a lövészetet követően még felment a nyilvántartóba, ahol Nagyné dolgozott és az ő kezét is összetapogatta, hogy azon is legyenek lőporszemcsék ha esetleg megvizsgálnák őket.

Rozsi Attila előadta azt is, hogy a bűncselekmény elkövetését most már azért ismeri be, illetve tesz terhelő vallomást az akkori élettársára is, mert megérzése szerint a vádlott is közrejátszott abban, hogy sor került az ő elítélésére, mivel „a nyomozóknak segített”. (Utóbb adott interjújában azt állította, hogy az élettársa Dr. Kovács Lajossal működött közre.)

Annak ellenére pedig, hogy egyedül ment börtönbe, volt szerelme nem biztosította számára azokat az anyagi javakat, amelyekben előzetesen megállapodtak és amelyek szükségesek lettek volna ahhoz, hogy a szabadulását követően „új életet kezdhessen”.

A feljelentés alapján 2010. májusában új nyomozás indult -azonban ebbe már nem vonták be a korábban eljárt rendőri egységet, ekkor már Dr. Kovács Lajos ezredes is nyugdíjas volt – melybe Rozsi feljelentése és vallomása alapján gyanúsítottként kihallgatták, majd meg is vádolták V.M-et, aki vallomásaiban előadta azt is, hogy Rozsi Attila rendszeresen zaklatta őt a büntetés-végrehajtási intézetből is, mégpedig olyképpen, hogy illegális módon telefonokat szerzett és a zárkából telefonált neki. Előadása szerint minden tőle telhetőt megtett annak érdekében, hogy Rozsi a büntetés-végrehajtási intézetben is megfelelő anyagi javakat kapjon, így rendszeresen vitt neki csomagokat, a közös vállalkozásukat is irányította (benzinkutat üzemeltettek) és erről is rendszeresen beszámolt Rozsinak. Rozsi azonban kapcsolatuk kezdetétől nagyon féltékeny természetű volt és ez a féltékenysége azt követően, hogy büntetés-végrehajtási intézetbe került csak felerősödött és elviselhetetlenségig fokozódott, mivel rendszeresen figyeltette ismerőseivel is és folyamatosan elszámoltatta őt, hogy hol van és mit csinál. A börtönből több feljelentést is tett ellene, sőt gyermekeivel szemben is, melyek miatt büntetőeljárások indultak, azonban ezen eljárások túlnyomórészt megszüntetésre kerültek, mivel a feljelentések megalapozatlannak bizonyultak.

Az ügyészség meg is vádolta Rozsi volt élettársát V.M-et.

A bíróság a lefolytatott bizonyítási eljárás adatai alapján kétséget kizáróan nem látta bizonyítottnak az eljárásban ekkor már értelemszerűen tanúként szereplő Rozsi terhelő vallomásában foglaltakat a volt élettársára nézve, illetve ezzel megcáfoltnak a vádlott védekezését.

A vádlott vonatkozásában legutoljára 2006. július 21-én megszüntetett nyomozás során beszerzett valamennyi bizonyíték az ügyészség megítélése szerint nem volt elégséges a vádemeléshez vele szemben, s mivel nem lehetett azon bizonyítékok alapján azt kétséget kizáróan megállapítani, hogy a vádlott akár tettese, akár részese lett volna az ölési cselekménynek, a nyomozás megszüntetéséről határoztak. Az új nyomozás Rozsi vallomásán túlmenően érdemi új bizonyítékot nem szolgáltatott. Persze bírói mérlegelés alapján egy ilyen vallomás is elegendő lehet/ne az elítéléshez.

A bíróság rendkívül alaposan vizsgálta Rozsi feljelentése és vallomása megtételének körülményeit, illetve azokat az okokat kellett vizsgálnia, melyek őt ezen terhelő vallomás megtételére vezették, majd az általa elmondottakat összevetette az eljárás során beszerzett egyéb bizonyítékokkal és ezeket együttesen mérlegelte.

Rozsi maga is úgy nyilatkozott vallomásaiban, hogy a feljelentésének megtételére bosszúból került sor. Mind a nyomozás során, mind a tárgyaláson előadta azt, hogy bizonyos, általa megnevezni nem kívánt körülmények miatt arra a következtetésre jutott, hogy a vádlottnak szerepe volt az ő „lebukásában” illetve elítélésében. Elmondta azt, hogy szerinte Dr. Kovács Lajos ezredes úgymond „csapdába csalta” az élettársát, aki ennek kapcsán segített a nyomozóhatóságnak, így hozzájárult ahhoz, hogy elítéljék. Ennek igazolására vallomásában hivatkozott olyan tanúvallomásra is, amely nem szerepel az iratok között, továbbá azt is elmondta, hogy bizonyítani nem tudja ezt semmivel, azonban nem is kívánja megjelölni azokat az okokat és körülményeket, amelyekből ő erre a következtetésre jutott. Ez így minden ténybeli alapot nélkülöző fikciónak volt tekinthető, ráadásul nem is volt értelme. Nyilvánvaló, hogy feltette volna a koronát az előző nyomozásra, ha az akkori élettárs feltárja, hogy tud arról, hogy Rozsi ölt, „pl. hajnalban hazaérve elmondta, vagy feltárja, hogy észlelte mettől meddig nem volt otthon a gyilkosság időpontjában, stb…” Ha lett volna ilyen bizonyíték akkor azt a nyomozók felhasználták volna.

Elmondta még, hogy a vádlott „felrúgta” azt az egyezséget, melyet annak érdekében kötöttek egymással, hogy a szabadságvesztés büntetését töltő Rozsi a szabadulását követően legyen miből megélnie, továbbá, hogy hallgasson a végrehajtott bűncselekményről. Rozsi a bíróság előtt a tárgyaláson már ellenfélnek titulálta a vádlottat , akit ha nem is fizikálisan, de idézőjelben értve meg kell semmisíteni.

A bíróság kiemelte azt is, hogy Rozsi a tárgyaláson tanúsított szenvtelen magatartása alapján is egyértelműen a volt élettársa börtönbe juttatását célozta meg és vallomását nem erkölcsi okokból, esetleg megbánásból, a sértett sérelmére elkövetett bűncselekmény miatti lelki teher miatt, vagy lelkiismeret furdalásból tette meg. Ekként beismerő vallomásának súlya jelentősen csökken, hiszen így – figyelembe véve az általa előadottakat is – egyértelmű az, hogy ő bosszúból tett vallomást a vádlottra és csupán azért tette meg ezt a vallomást, hogy „ha neki nem jó, úgy a vádlottnak sem legyen jó”.

Ezek a körülmények azonban már erőteljesen megkérdőjelezték vallomásának a vádlott vonatkozásában fennálló hitelt érdemlőségét.

Rozsi a vallomásán kívül olyan új bizonyítékra nem hivatkozott, illetve nem tudott megjelölni olyan új körülményt, mely vagy nem lett volna ismert a hatóságok előtt, vagy a rendelkezésre álló bizonyítékokkal ténylegesen alátámasztható lenne.

A bíróság figyelemmel volt Rozsi mind a korábbi, mind a jelen büntetőeljárásban tanúsított magatartására is, azaz arra, hogy az ő cselekvését végig a tervszerűség jellemezte a terhére megállapított bűncselekmény elkövetése során, az azt követő időszakra vonatkozóan is, majd az elítélését követően a vádlottal kapcsolatos magatartásaira is ez jellemző.

Jól példázza ezt az a magatartása, hogy tanúként a vádlottal szemben megindult büntetőeljárás során a bíróság felé is több beadványt – kézzel írott leveleket – nyújtott be, melyben folyamatosan a vádlott védekezését kívánja megcáfolni egyrészt a vádlott korábbi vallomásaira, másrészt a szerinte jövőben esedékes védekezéseire utalva.

Rozsi Attila a bíróság indokolása szerint már túllépett az egyszerű feljelentő illetve tanú szerepen és szemmel láthatóan „küzdött” a vádlott ellen, szinte már vádlói szerepet kívánt gyakorolni.

Rozsi Attila ebben a perben azt fogalmazta meg azt a bíróság előtt, hogy egy bűncselekményt bárki el tud követni,

a nehezebb az, hogy úgy kövesse el, hogy utóbb ne tudják felelősségre vonni. Hozzáállására a megbánás nélküliség jellemző, magát a bűncselekmény elkövetését is egy „ügyes játszmaként” fogta fel.

Ez viszont irányadó lehet a volt élettársa vonatkozásában is, azaz a tanú próbálja úgy beállítani a beszerzett bizonyítékokat, hogy azok a vádlottra terhelőnek tűnjenek.

A bíróság a megvádolt volt élettárs büntetőjogi felelősségét, mint kétséget kizáróan bizonyított tényt megállapítani nem tudta. Amennyiben ugyanis a rendelkezésre álló bizonyítékok bármilyen nagy fokban valószínűsítik, de csak valószínűsítik azt, hogy a terhelt a terhére rótt bűncselekményt elkövette, továbbá amennyiben csupán arra vannak adatok, hogy esetleg elkövethette, de ezt kétséget kizáró bizonyítékok nem támasztják alá, a vádlott bűnösségének megállapítására nem kerülhet sor, őt fel kell menteni- indokolta a Pécsi Törvényszék. A felmentést a Pécsi Ítélőtábla helybenhagyta. A felmentést követően V.M. kártalanítási pert indított, elsőfokon 10 milliót ítélt meg részére a bíróság.

Rozsi Attila 2020-ban benyújtott feltételes szabadlábra helyezés iránti kérelmét a bíróság elutasította, mivel az együttes i.ü. elme- és pszichológus szakértői vélemény alapján tartani lehetett attól, hogy szabadlábra kerülése esetén újból élet- vagy testi épség elleni bűncselekményt követne el.

Rozsi Attila az ügyben 2021. januárjában a Kék Fény című műsornak is interjút adott:

https://nava.hu/id/1319206/