kihallgatas.hu

Nonverbális kommunikáció I.

A kommunikációról fogalmi megközelítésben rendkívül széleskörűen lehetne beszélni, a legkülönbözőbb kommunikációelméleti szempontok alapján. Én a kommunikációval kizárólag abból a szempontból kívánok foglalkozni, amennyire az a kihallgatásokhoz kapcsolódik.

Nyilvánvaló ugyanis, mindegy hogy mi hallgatunk ki, minket hallgatnak ki, vagy az ügyfelünket, a kihallgatás az egy komplett kommunikációs folyamat, amelynek a végterméke – mégpedig a VERBÁLIS kommunikáció eredménye- fog a jegyzőkönyvbe kerülni, az azonban már „csak” egy bizonyíték, egy információhalmaz,amelyet a kihallgatás tárgyát képező ügy szempontjából értékelnek. Ez a végeredmény a legtöbb esetben nem adja vissza a kommunikáció részleteit, finomságait, hacsak az nem került rögzítésre videofelvételen.

Tapasztalataim szerint a legtöbb kihallgató (különösen a bűnügyekben) már a kihallgatás előtt kialakít egy képet az ügyről, amely bizonyos szempontból elfogulttá teszi. Ezt szokták pl. bűnösségi vélelemként is jellemezni, amely leginkább már a vádemelést követően, a bírósági szakaszban csúcsosodik ki, hiszen az ügyészség váderedményességi statisztikája 90% feletti. A közelmúltban hallgattam egy nagyon nagy tekintélyű bíró előadását, aki előadása közben azt mondta, hogy most azon gondolkozik, hány embert mentett fel pályafutása alatt –nyugdíjhoz már közel áll-, de nem sokat, hiszen nagyon ritkán emel úgy vádat az ügyészség, hogy nem kerül megállapításra bűncselekmény elkövetése.

Ne menjünk ennyire előre, erről még sokat fogunk beszélni. Maradjunk annál a kommunikációnál, amelynek értékelésének a végeredménye fog megjelenni az ügyek jogerős lezárásban.

Számos kutatás szerint a kommunikáció 60-70% a nonverbális kommunikáció, és csak a fennmaradó rész a verbálisan közölt információ, egyes álláspontok szerint a nonverbális kommunikáció 90% feletti.

A nonverbális kommunikáció alá tartozik minden olyan kommunikáció, amelyek nem az írott vagy kimondott szavak formájában jelennek meg az emberi közlés során. Sőt! Még a csendnek is van/lehet kommunikációs tartalma, jelentése, különösen a kihallgatások során.

Albert Mehrabian, kép forrása: https://ustudio.com

Professzor Albert Mehrabian Iránból származó, az USA-ban élő és tanító pszichológus az egyik legjelentősebb szerző a világon a verbális és nem verbális kommunikácó területén. Nevéhez kapcsolódik a világhírű “7% -38% -55% szabály”. E szerint amikor egy konfliktus során (és a kihallgatások többségében kialakulhat konfliktus helyzetszámtalan okból) verbális és nonverbális üzenetekkel kommunikálunk, amelynek tartalmát 55 százalékban a testbeszéd, 38 százalékban a hangtónus (pl. a hangmagasság, szünetek, hangszín,)  és csak 7 százalékban a kimondott szavak adják. Ez azt jelenti, hogy több mint 90 %-ban a NONVERBÁLIS VISELKEDÉS A MEGHATÁROZÓ.

A legjobb példáit ennek mindig a saját életünkben találjuk meg, hiszen mindenki átélt már olyat, amikor valamely szerette, ismerőse, barátja azt mondta, hogy „nincs semmi baj”, „ez nem a te hibád”, „nem te vagy a hibás”, „nincs bajom veled” és sorolhatnánk végtelenül tovább, miközben a testbeszéde egészen mást mondott, a szeme villámokat szórt, az ajkai penge vékonyra szűkültek, a mozgása idges, feszült volt, a hangszíne pedig gúnyos, vagy irónikus, vagy éppen dühös. Azaz a nonverbális kommunikációja éppen az ellenkezőjét jelentette, mint a kimondott szavai.

Persze rendkívül fontos kiemelni, hogy ez az elmélet nem igaz minden kommunikációra, hiszen nincs is olyan elmélet, amely alapján ilyen mindent lefedő megállapítások tehetőek, de témánk szempontjából mégis jelentős.

Egy jó kihallgató felfigyel a kihallgatott testbeszédére, pl. bizonyos kérdésekre a kihallgatott ideges zavart lesz, vagy bizonyos kérdések kapcsán dühös lesz, valakivel kapcsolatosan negatív érzései vannak. Ez nem biztos, hogy a konkrét ügyhöz direktbe felhasználható, de akár egy bűnügy felderítését nagyban előrelendítheti.

Példán szemléltetve vizsgáltam egy több száz sértettet érintő csalás sorozatot, amelyet rendkívül nehéz volt bizonyítani, mivel a csalást úgy tervezték meg, hogy az polgári jogi vitának tűnhessen, egy vitás szolgáltatás teljesítésnek. Modellekkel kötöttek szerződést portfólió készítésre vonatkozó szerződést, azt hitetve el velük, hogy egy világhírű modell ügynökség képviselői, és ők biztosítanak fodrászt, sminkest, fotóst, egyéb feltételeket a portfóliók elkészítéséhez. Ennek ellenértékeként 100 ezer forint körüli díjat kértek el minden sértettől. Ezt követően a fotózásokat úgy szervezték meg, hogy tanuló fodrászokat, sminkeseket, fotósokat hívtak el, őket szintén hitegetve, és eleve értékelhetetlen portfóliókat készíttettek, amelyek alkalmatlanok voltak valódi modell munkák szerzéséhez. A költségeiket tehát a legnagyobb mértékben minimalizálták, a bevételeket pedig megszerezhették.  Azt kellett tehát bizonyítanom, hogy a gyanúsítottak a velük szerződőkkel eleve úgy kötöttek szerződést, hogy nem is akartak eleget tenni a szerződésekben foglaltaknak, és csak olyan minimális és értékelhetetlen szolgáltatást nyújtottak, hogy tudjanak arra hivatkozni, hogy ők szerződésszerűen teljesítettek. Alig volt értékelhető bizonyíték, a sértettek persze sorra elmondták mi történt velük, de büntetőjogi szempontból az bírt jelentőséggel, hogy a szerződéskötések pillanatában mi volt a gyanúsítottak szándéka, aki persze tagadták, hogy bárkit becsapni (tévedésbe ejteni) akartak volna.

A kihallgatások alatt a gyanúsítottak közvetlen munkatársai (akik jó pénzt kaptak a gyanúsítottaktól) összezártak, és olyan vallomásokat tettek, amelyek a terhelti védekezést segítették elő. Ugyanakkor a kihallgatások alatt az ügy főkérdését eltérve folyamatosan beszélgettem velük, lazítva a stresszt, és a kínos kérdések sorozatát, melyek során szóba került számtalan dolog, a családtól, a kihallgatásra történő utazásokon keresztül az egyéb terveikig. Arra is figyeltem, hogy ne intézzem el egy kihallgatás alatt a kihallgatásukat, így többször, 3-4 alkalommal is beidéztem őket, így lassan kialakítottam egy kötetlenebb, bizalmasabb viszonyt, amelynek eredménye az lett, hogy pletykálni kezdtek és megtudtam ki-kit utált, és miért, kit rúgtak ki, stb. Ennek során az egyik tanú elmondta, hogy egy srácot elzavartak, mert ellopta a céges lapot. Ezt követően ezt a fiatalembert gyanúsítottként hallgattam sikkasztásért, mire ő érthetően dühös lett, hogy még ezek verték át a modell lányokat, s van pofájuk egy laptop miatt felnyomni őt. Na erre mindent kiteregetett, amelyhez hathatós segítséget nyújtottam számára. Ezzel rést ütött a védekezők pajzsán, és ezt követően sorban tárták fel a valós eseményeket. Az ügy kulcsa tehát a kihallgatás során a nonverbális kommunikáció felhasználása volt.

Persze rendkívül fontos annak a megállapításai, hogy a nonverbális jelek csak segítséget adhatnak, és adnak, önmagukban erre nem lehet alapozni, ezeket számtalan egyéb módon kell ellenőrizni.

Ilyen nonverbális kommunikációs formák pl.:

  • az arc mimikája (mindenki felismeri az örömöt,dühöt, félelmet az arcon)
  • a gesztikuláció ( a dühös, fenyegető öklöket sem érti félre senki)
  • a hangszín, beszéd tempója,
  • a tekintet,
  • a testtartás,
  • a térköz (pl. intim szféra)

Mindezek felismerésének, és megfelelő használata a védelem, vagy egyéb jogi képviselet során ugyanolyan jelentőséggel bírnak. A védő pl. felkészíti védencét a bírósági kihallgatásra, ahol az ügyfele el is mondja amit megbeszéltek, de azt úgy hebegve-habogva, kérdésekre összezavarodva, hogy azzal teljesen hiteltelenné teheti az általa elmondottakat.

Szintén egy büntető ügyszakos bíró mesélte, hogy egy nagyon súlyos, hazai médiából is jól ismert büntetőügyben nem hitt a vádlott védekezésének, mert az teljesen tényszerű, érzelemmentes volt. Azt volt a véleménye, hogy ha valakit egy ilyen rendkívül súlyos bűncselekménnyel vádol valaki ártatlanul, akkor a vádlott „üvöltve” védekezne  a méltánytalan vádakkal szemben, nem higgadtan védekezne.

Ez már azonban a vallomás értékelésének folyamata, amelyről később tárgyalunk.

A Szóval a nonverbális kommunikáció helyes értékelése kiemelkedő jelentőségű lehet.

Ismerek olyan esetet is amikor a büntetőügyben a bírósági tárgyalásra hallgatóságnak olyan szakértőt ültettek be, akinek a feladata a tárgyaló bíró viselkedésének elemzése volt, ezzel segítve a védelem munkáját, hogy mely kérdéskörben nem hisz a bíró a vádlotti/védői védekezésnek, és hol kell ezen erősíteni.

A viselkedés elemzésnek a kiemelkedő eredményei az Amerikai Egyesült Államokból származnak. Az FBI szervezetén belül működik  Behavioral Analysis Unit (BAU) Viselkedési Elemző Egység, amelynek működését a következő bejegyzésben tekintek át.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .