A megalapozott gyanú jelentése és értelmezése

A gyanú és megalapozott gyanú hétköznapi megítélése között nincs nagy különbség. A munkahelyi, otthoni beszélgetésekben is gyakran elhangozhat a „nyomós érv” miszerint „nem zörög a haraszt, ha a szél nem fújja”. Ezen egyszerűsített megközelítést a gúny köntösébe rejtve a szakmai pályafutásom során is többször hallottam.

A büntetőjogász számára azonban ez kardinális kérdés lehet a büntető eljárások során, függetlenül attól, hogy ezt védőként, ügyészként, bíróként, vagy akár a nyomozó hatóság tagjaként kell vizsgálnunk.

Közelmúltban három volt kollégámat is védenem kellett/kell olyan ügyben, ahol alapvető kérdésként merült fel a bűncselekmény (egyszerű) gyanúja és a bűncselekmény megalapozott gyanúja közötti különbség értelmezése. Hogy a jogalkalmazás során mennyire nem mindig egyszerű ennek elhatárolása, plasztikusan szemlélteti azon jogeset, amelyben egy volt vizsgálati osztályvezetőt, és kiemelt főnyomozót az első fokon eljáró Fővárosi Törvényszék Katonai Tanácsa bűnösnek mondta ki jogellenes fogvatartás bűntette elkövetésében, arra az álláspontra helyezkedve, hogy az inkriminált esetben előállított, majd gyanúsítottként kihallgatott terheltek esetében a megalapozott gyanú nem állt fenn, és ezen okból a bűncselekmény gyanúja miatti előállítás is jogszerűtlen volt, így az előállítás ideje alatt történt személyes szabadság korlátozása bűncselekményt valósított meg. A fellebbezésünknek helyt adva, utóbb mind a Fővárosi Ítélőtábla, majd a másodfellebbezést követően a harmadfokon eljáró Kúria is bűncselekmény hiányában mentette fel a vádlottakat.

Vizsgáljuk meg tehát, hogy mi is az egyszerű gyanú és megalapozott gyanú.

A bűncselekmény gyanúja azt jelenti, hogy olyan adat, tény merült fel, amely alapján feltételezhető, hogy történt bűncselekmény. Az egyszerű gyanú alapján tehát büntetőeljárás megindításának lehet alapja, azaz tipikusan a nyomozás elrendelésének. A nyomozás menete során ez az egyszerű gyanú a beszerzett bizonyítékok alapján erősödhet, amely megalapozhatja azt a hatósági döntést, hogy a bűncselekményt konkrét, egyedileg azonosítható személy követte el. A megalapozott gyanú akkor állapítható meg, ha a bűncselekmény és a konkrét személy között olyan, a Be. szabályai szerint törvényesen rögzített bizonyítékokkal alátámasztott összefüggés mutatható ki, amely nagy fokban valószínűsítheti, hogy a bűncselekményt ez a személy követhette el.

A megalapozott gyanút tehát az egyszerű gyanútól a bizonyosság foka különbözteti meg, és ennek megállapítása a nyomozó hatóság mérlegelő tevékenységén alapul.

A gyanú fogalmának vizsgálata a jogirodalomban

A büntető eljárásjogi szakirodalomban kevés olyan fogalom van, amely olyan tartós vitára adott okot, mint a gyanú és alapos gyanú lényegének elfogadható megmagyarázása. Az ezzel kapcsolatos párbeszéd az 1962. évi 8. sz. törvény életbeléptetésével kezdődött. E párbeszéd során – a jogászokon kívül – szinte valamennyi tudományág képviselői szóhoz jutottak. Végül odáig fejlődött a vélemények kifejtése, hogy az alapos gyanú értelmezése vált a vita céljává úgy jogi, mint nyelvészeti szempontból. A ’70-es évek végére, pedig szinte „akadémikussá” váltak az e témával foglalkozó megnyilatkozások.

A ’60-as években kibontakozott vita arra vezethető vissza, hogy az I. Be. megalkotta a feljelentés kiegészítés jogintézményét (101. §). A feljelentés kiegészítés megalkotásával szétvált a büntetőeljárás és a nyomozás megindításának kezdete. E jogintézmény megalkotásával az első Be. ismerte a bűncselekményre vonatkozó egyszerű és alapos gyanút, valamint a terheltté nyilvánítás előtti ún. gyanúsítotti eljárás bevezetésével az elkövetői egyszerű és alapos gyanút is.

Tremmel Flórián és a „Pécsi Iskola” a gyanú és az alapos gyanú fogalmát alapos, kimerítő elemzésnek veti alá ismeretelméleti, valószínűségi, logikai és az általános élettapasztalatot, vagy kriminalisztikai szempontokat is figyelembe véve. Tremmel Flórián is kiemelkedő jelentőséget tulajdonít:

az értékelő személy szubjektivitásának,

– élettapasztalatának,

-szakmai tudásának,

hiszen a szubjektumot nem lehet és nem is szabad kiiktatni a gyanú meglétének vagy meg nem létének értékelésekor.

Álláspontom szerint teljesen téves az a jogi álláspont, amely a Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény 33. § (2) bekezdés b) pontjában szabályozott előállítási ok ( a rendőr a hatóság vagy az illetékes szerv elé állíthatja azt,aki bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható) meglétéhez a megalapozott gyanú meglétét követeli meg.

A gyanú – megalapozott gyanú értelmezése az Alkotmánybíróság által

Az Alkotmánybíróságnak a 65/2003. (XII. 18.) AB határozatban kifejtett álláspontja szerint:

 „Az Rtv. 33. § (2) bekezdése lehetővé teszi, hogy a rendőr a közbiztonság érdekében a hatóság vagy az illetékes szerv elé állítsa azt, aki bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható. A támadott rendelkezés a személyi szabadság korlátozásának – konkrétan az előállítás – okaként a bűncselekmény elkövetésének gyanúját határozza meg. Az indítványozók az alkotmányellenességet legfőképpen abban látják, hogy a bűncselekmény alapos gyanújával szemben az egyszerű gyanú, mint az előállítás oka indokolatlan szabadságkorlátozásra ad lehetőséget. A személyi szabadságtól történő megfosztásra csak törvényben meghatározott okokból kerülhet sor. Az Rtv. vizsgált rendelkezése éppen egy ilyen okot határoz meg, amikor kimondja, hogy valamely bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható személyt a rendőr előállíthat. A gyanú a nyomozó hatóság tudomására jutott objektív adatokból levont valószínűségi következtetés arra nézve, hogy feltehetően bűncselekmény történt, és hogy annak ki vagy kik voltak az elkövetői. Annak megfelelően, hogy a gyanú alapját képező adatok milyen szoros vagy kevésbé szoros kapcsolatot mutatnak a feltételezett bűncselekménnyel, a rájuk épített valószínűségnek különböző fokozatai lehetnek. A valószínűség alacsonyabb vagy magasabb fokától függően lehet különböztetni az egyszerű, illetve az alapos gyanú között. Ugyanakkor a gyanú fogalmát sem az Rtv., sem a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény nem határozza meg. A Be. a büntetőeljárás megindításához a bűncselekmény gyanújának meglétét követeli meg, de konkrét személlyel szemben az eljárás csak akkor indítható, ha az érintettet bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja terheli. A büntetőeljárási rendelkezésekben megkövetelt az egyszerű gyanút meghaladó valószínűség garanciális feltétele a konkrét személyt érintő büntetőeljárás megindításának. Az Rtv. 33. § (2) bekezdés b) pontján alapuló előállítás viszont önmagában és közvetlenül nem irányul büntetőeljárás megindítására, azaz nem feltétlenül indukál egy olyan eljárást, amely akár a személyi szabadság huzamosabb idejű korlátozását is eredményezheti. Az előállított személy ugyanis pusztán az előállítás ténye alapján nem válik büntetőeljárási értelemben gyanúsítottá, nem lesz büntetőeljárás alanya. Az előállítás ideje alatt nyílik alkalma a döntésre jogosult hatóságnak arra, hogy az alapos gyanú fennállását megállapítsa. Éppen ebben a körülményben ragadható meg az az alkotmányjogilag is releváns különbség, amely miatt nem helytálló az alapos gyanú megkövetelésére irányuló érvelés.”

Kiemelendő, hogy ezen előállítás nem azonos a Büntetőeljárásról szóló 2017. évi CX. törvény 2018. 07. 01-től hatályos, 117. §-ban szabályozott előállítás fogalommal, amely szerint:

„Az előállítás a terhelt vagy a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható személy személyi szabadságának átmeneti elvonása annak érdekében, hogy az érintettet eljárási cselekmény elvégzése céljából a bíróság, az ügyészség, illetve a nyomozó hatóság elé kísérjék és biztosítsák a jelenlétét az eljárási cselekményen.”

Ebben az esetben tehát már a gyanú megalapozottságát követeli meg a törvény az előállításhoz.

Az, hogy a gyanú a megalapozottság szintjét elérte-e a gyanúsítás közlésekor nem lehet utólag a szerint értékelni, hogy az eljárás későbbi szakaszában történik-e vádemelés vagy sem.Vagyis nem helyénvaló a gyanú meglétének vizsgálata során az arra történő hivatkozás, hogy utóbb a nyomozás befejezését követően a gyanúsítással érintett személyek tekintetében eljárást megszüntető határozat született. Az ügyészség ugyanis ilyen esetben akkor szünteti meg a büntetőeljárást, és nem nyújt be vádiratot, ha arra a meggyőződésre jut, hogy a gyanúsított bűncselekménye nem lesz bizonyítható a bíróságon. A bíróság előtti eljárásban tehát már nem gyanúnak, alapos gyanúnak, hanem az ügyészi álláspont szerinti bizonyosságnak kell fennállnia.

A megalapozott gyanú értelmezése a Kúria által

Ezen értelmezéssel a fenti hivatkozott másodfellebbezés kapcsán eljárt Kúria is maradéktalanul egyetértett, azt alábbiakkal egészítette ki:

Magyarország alávetette magát az európai közrend és emberi jogok védelme érdekében életre hívott Emberi Jogok Európai Bírósága joghatóságának, továbbá részes állama a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánynak, valamint a Rómában 1950. november 4-én aláírt Emberi Jogok Európai Egyezményének (a továbbiakban: Egyezmény).

A szabadsághoz és biztonsághoz való joggal összefüggésben az Egyezmény 5. cikk (1) bekezdése rögzíti, hogy mindenkinek joga van a szabadságra és a személyi biztonságra. Szabadságától senkit sem lehet megfosztani, kivéve, ha törvényben meghatározott eljárás útján történik, és az 5. cikk (1) bekezdés c) pontja szerint törvényes letartóztatás vagy őrizetbe vétel esetén, abból a célból, hogy e bűncselekmény elkövetése alapos gyanúja miatt az illetékes hatóság elé állítsák, vagy ha észszerű oknál fogva szükséges, hogy megakadályozzák bűncselekmény elkövetésében vagy annak elkövetése után a szökésben.

Az Emberi Jogok Európai Bírósága gyakorlatában kialakított értelmezés szerint a letartóztatás alapjául szolgáló gyanú észszerűsége lényeges részét képezi az 5. cikk (1) bekezdés c) pontjában meghatározott biztosíték. A bűncselekmény elkövetésének „alapos gyanúja” olyan tények vagy információk meglétét feltételezi, amelyek egy objektív megfigyelőt meggyőznének arról, hogy az érintett személy bűncselekményt követhetett el (Selahattin Demitraş kontra Törökország; Fox, Campbell és Hartley kontra Egyesült Királyság). Az eset összes körülményétől függ, hogy mi tekinthető észszerűnek, de a gyanút keltő tényeknek nem kell azonos szinten lenni azokkal, amelyek az elítéléshez vagy a vádemeléshez szükségesek (Merabisvili kontra Georgia). A gyanú megalapozottságával kapcsolatos problémák főszabályként általában a tények szintjén merülnek fel. A kérdés tehát az, hogy a letartóztatás és őrizetbe vétel elegendő objektív elemen alapult-e annak az alapos gyanúnak az igazolásához, hogy a szóban forgó tények valóban megtörténtek. A tények oldalához kapcsolódva az 5. cikk (1) bekezdés c) pontja értelmében vett alapos gyanú fennállása megköveteli, hogy a hivatkozott tények észszerűen egy jogszabály által meghatározott elkövetési magatartásnak feleljenek meg (Selahattin Demitraş kontra Törökország, Sabuncu és társai kontra Törökország).

Mindezekkel összhangban állóan idézte fel a Kúria az Alkotmánybíróság 34/2013. (XI. 22.) AB határozatából a következőket.

A büntetőjogi felelősség megállapításának folyamata során a bizonyítás eredményének függvényében a terhelt cselekményért viselt felelősségének valószínűsége növekedhet. Ennek megfelelően a büntetőeljárás egyes, jól körülhatárolható fázisaihoz kapcsolódóan e valószínűség a bűncselekmény elkövetésének egyszerű gyanújától a konkrét személyt terhelő megalapozott gyanún, illetve a vádemeléshez szükséges bizonyosságon keresztül a bűnösség kétséget kizáró megállapításáig erősödhet. A bűnösség jogerős bírói kimondása pedig nem más, mint a cselekmény és az annak elkövetéséért felelős személy(ek) kétséget kizáró bizonyítása, vagyis az alkotmányos oltalom alatt álló ártatlanság vélelmének megdöntése. [34/2013. (XI. 22.) AB határozat (44) bekezdés]

A „megalapozott gyanú” a bizonyítékok értékelésének eredményeként kialakított, konkrét személyt terhelő meggyőződés, amelyről a gyanúsítottnak szükséges számot adnia. A „megalapozott gyanú” megállapításához szükséges meggyőződés ugyanakkor nem azonos erejű a bizonyítékok értékelése alapján kialakított és a bűnösség megállapításához szükséges bírói meggyőződéssel {34/2013. (XI. 22.) AB határozat [51] bekezdés}.

A 3165/2019. (VII. 10.) AB határozat tartalmazza, hogy a megalapozott gyanú akkor tekinthető fennállónak, ha a nyomozás aktuális állása szerint nagy a valószínűsége, hogy a gyanúsított konkrét bűncselekmény tettese vagy részese. A megalapozott gyanú tehát nem más, mint a bűnösség nagyfokú valószínűsítése, amelyet azonban kizárólag a meglévő bizonyítékok számbavétele és korlátozott értékelése alapján lehet megállapítani, vagy fennállását ellenőrizni. {3165/2019. (VII. 10.) AB határozat [36] bekezdés}.

Ehhez képest az Rtv. 33. § (2) bekezdés b) pontjának szóhasználata szerinti „bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható” feltételre nézve a folyamatban lévő nyomozás rendelkezésre álló adatai alapján vonható következtetés. Ez azonban az eljáró hatóság, bíróság részéről nyilvánvalóan nem jelenti és jelentheti a bizonyítékok utóbb történő, mindenre kiterjedő értékelését, mérlegelését, egymással való összevetésüket, sem az előállítással érintett, sem pedig az eljárás többi szereplője vonatkozásában. (Lásd! BH 147.2022)

A megalapozott gyanút az eljárásban a nyomozó hatóságok közlik a gyanúsítottal. E körben természetesen jelentősége van, hogy a nyomozó hatóság eljáró tagjainak, vezetőinek milyen szakmai felkészültsége van, büntető anyagi-, és eljárásjogi tudása, kriminalisztikai ismerete, tapasztalata. Ezek fogják meghatározni, hogy a diszkrecionális bizonyíték értékelő tevékenységük során az eljárásokból ki nem küszöbölhető szubjektumokkal együtt megtörténik-e majd a gyanúsítás vagy sem.

Ennek értékelése utóbb a védő részéről is megköveteli ugyanazon magas szintű kriminalisztikai- és büntető anyagi- és eljárásjogi ismeretek meglétét, hiszen e nélkül nem tud hatékonyan fellépni Védence érdekében. A megalapozott gyanú meglétének kiemelkedő jelentősége van a személyes szabadságot korlátozó, bírói engedélyes kényszerintézkedések indítványozása, elrendelése és hosszabbítása során, így pl. a letartóztatások kapcsán tartott üléseken. A megalapozott gyanú meglétének vizsgálata ugyanis alapvető feltétel a letartóztatás törvényes elrendelése esetében, és ezeken az üléseken a terhelteknek a legfontosabb, hogy a képviseltükben eljáró védők maguk is megfelelően le tudják vonni a ténybeli- és jogi következtetéseiket az ekkor rendelkezésre álló bizonyítékok, okiratok alapján.

Dr. Csontos Zsolt LL.M.

gazdasági büntetőjogi szakjogász

ügyvéd

0630-768-7595, drzscsontos@icloud.com

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .